Az EU egy évvel meghosszabbította a szíriai rezsimmel szembeni szankciókat
Emellett a szerdán tartott választások tisztaságával kapcsolatban is komoly kritikát fogalmazott meg az Európai Unió főképviselője.
A Szíriával szembeni jelenleg érvényes szankciók között szerepel olajembargó, bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank vagyoni eszközeinek uniós befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, illetve lehallgatására is szolgálhatnak.
Az uniós tanács tájékoztatása szerint a tanács öt elhunytat levett a szankciós jegyzékről. A módosításokat követően a szankciós listán jelenleg 283 ember és 70 szervezet szerepel, akikkel szemben azért vezettek be beutazási tilalmat, és akiknek azért fagyasztották be vagyonukat, mert felelősek a szíriai polgári lakosság erőszakos elnyomásáért, a rezsim kedvezményezettjei vagy támogatói, illetve kapcsolatban állnak ilyen emberekkel vagy szervezetekkel, írja az MTI.
A Szíria elleni szankciókat 2011-ben vezették be, válaszul az Aszad-rezsim által a polgári lakosság erőszakos elnyomására. A szankciók nem érintik a humanitárius segítségnyújtást, az élelmiszerek, gyógyszerek és orvosi felszerelések szállítását. Az EU továbbra is elkötelezett amellett, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata és a 2012-es genfi nyilatkozat alapján tartós és hiteles politikai megoldást találjon a szíriai konfliktusra – tették hozzá.
Josep Borrel az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hangsúlyozta: az Európai Unió szerint a Szíriában szerdán tartott választások aláássák a konfliktus fenntartható megoldásának megtalálására irányuló erőfeszítéseket, és nem vezetnek a kapcsolatok helyreállításához sem a szíriai rezsimmel.
Kiemelte: a választásoknak Szíriában valódi politikai folyamat keretében kell zajlaniuk, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatával. A választások csak akkor lehetnek hitelesek, ha valamennyi szíriai, beleértve az otthonukat elhagyni kényszerülteket, a menekülteket és a diaszpóra tagjait is, biztonságos és semleges környezetben, megfélemlítés veszélye nélkül képes részt venni egy szabad és tisztességes politikai megmérettetésben. A politikai folyamatnak biztosítania kell, hogy Szíria teljes társadalma részt vehessen az ország jövőbeli egységének és megbékélésének alakításában – mondta.
Az Európai Unió kész támogatni a szabad és tisztességes, az ENSZ felügyelete mellett zajló választások megtartását Szíriában, emellett az elnyomás megszüntetésére, a fogvatartottak szabadon bocsátására szólítja fel a szíriai rezsimet – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
A polgárháború tíz évvel ezelőtti kirobbanása óta Szíriában ez a második elnökválasztás, amelyet azonban az ellenzék, illetve a helyi kurdok is elutasítanak. Nem tartották meg a választást a kurdok uralta északkeleti országrészben, illetve az északnyugati Idlíb tartományban sem, amely a kormányellenes lázadók utolsó fellegvára Szíriában. Aktivisták beszámolói szerint Idlíbben szerdán százak tüntettek az elnökválasztás ellen, amelyet „bohózatnak, komédiának” neveztek.
A szíriai konfliktusba terrorszervezetek és külföldi hatalmak is beavatkoztak, de az Oroszország és Irán által támogatott Aszad-kormány mostanra az ország nagy része felett visszaszerezte az irányítást.
(Kiemelt kép: AFP | Jalaa Marey)