Az EP elfogadta a Pegasus-botrányt kivizsgáló bizottság felállítását

Magyarországot sem hagyják ki belőle.

2022. március 10., 13:22

Szerző:

635 igen szavazattal, 36 nem és 20 tartózkodás ellenében az Európai Parlament elfogadta azt az indítványt mely a Pegasus-ügyet kivizsgálni hivatott bizottság felállításáról döntött – írja a HVG. A létrejövő ad hoc bizottság fő célja az, hogy kinyomozza: sértettek-e uniós jogot a tagállamok, mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország a kémszoftver felhasználása során.

A vizsgálóbizottság az ügyben is nyomoz majd, hogy felhasználták-e a szoftvert politikai célokra, például újságírók vagy politikusok megfigyelésére. A kémszoftverrel való visszaéléssel a magyar kormányt is vádolják hazai és nemzetközi szereplők. Emiatt az új európai parlamenti bizottság mandátuma arra is kiterjed, hogy áttekintse a lehallgatással kapcsolatos magyar jogszabályokat, például a nemzetbiztonsági törvényt és eldöntse, hogy a magyar állam tevékenysége ellentétes volt-e a hazai és európai joggal.

(Kiemelt kép: Joel Saget / AFP)

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.