Szíria és Észak-Korea Oroszországgal szavazott
Az ENSZ 193 tagjából 140 elítélte követelte az orosz csapatok kivonását Ukrajnából, sokan tartózkodtak.
Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel fogadta el csütörtökön az ukrajnai orosz hadműveletek leállítását sürgető határozatát. A világszervezet közgyűlésének 193 tagjából 140 szavazott az Ukrajna által beterjesztett határozat elfogadására, amely – ellentétben az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntéseivel – nem bír kötelező erővel, de politikai nyomásgyakorlás eszköze lehet. Harmincnyolc ország – köztük Irán, Kína és India – tartózkodott és mindössze öt: Oroszország, Szíria, Fehéroroszország, Észak-Korea és Eritrea szavazott nemmel a voksoláson.
A határozat egyebek között „az Oroszországi Föderáció Ukrajna ellen irányuló ellenségeskedéseinek azonnal leállítását” követeli, különös tekintettel a civil lakosság és a polgári létesítmények, így például iskolák és kórházak, elleni támadásokra. A dokumentum ezenfelül felszólítja a moszkvai vezetést, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából.
A szöveg támogatói egyben kifejezték aggodalmukat egy lehetséges globális élelmezési válság miatt, tekintettel arra, hogy Ukrajna fontos szerepet játszik a világ gabonaexportjában.
(Kiemelt kép: Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezik a világszervezet New York-i székházában 2022. március 23-án. MTI/AP/John Minchillo)