Az ENSZ-közgyűlés felfüggesztette Oroszország tagságát az Emberi Jogi Tanácsban
Elfogadták a határozatot.
Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön elfogadta azt a határozatot, amellyel felfüggesztette Oroszország tagságát a világszervezet Emberi Jogi Tanácsában az Ukrajnát megtámadó orosz katonai csapatok által elkövetett „emberi jogi visszaélésekről, valamint az emberi jogok jelentős és szisztematikus megsértéséről” szóló jelentések miatt.
A 193 tagú ENSZ-közgyűlésben az Egyesült Államok vezetésével napirendre tűzött, kétharmados többséget igénylő szavazáson 93 tagállam támogatta a határozattervezetet, 24 ország szavazott nemmel, míg 58 tagállam tartózkodott, jóllehet a kétharmad megítélésénél az utóbbit nem veszik figyelembe.
A mostani a harmadik ENSZ-közgyűlési határozat, amelyet Oroszország Ukrajna elleni háborújának február 24-i megkezdése óta elfogadtak. A két korábbi, Oroszországot szintén elítélő határozatot 141, illetve 140 tagország támogatta a szavazáson.
(Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök videokapcsolaton keresztül részt vesz a Marsall Rokosszovszkij komphajó zászlófelvonási ünnepségén a Moszkva melletti Novo-Ogarjovo állami rezidencián 2022. március 4-én. fotó: Alexey NIKOLSKY / SPUTNIK / AFP)