Az államfő leszögezte, nem jelenti fel a kormányfőt
Traian Băsescu román államfő azért nem utazott Brüsszelbe, az Európai Tanács csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójára, hogy elkerülje a mind Bukarest, mind pedig az európai partnerek számára kínos helyzetet.
„Azt szeretném védeni, amit nyolc éven át építettem: Románia jó megítélését” – fogalmazott csütörtöki sajtónyilatkozatában az államfő. Mint mondta, el akarta kerülni, hogy a miniszterelnök és az államfő vitája kínos helyzethez vezessen Brüsszelben és világszerte - írja az erdélyi
Krónika.Ez az első alkalom, hogy egy miniszterelnök magára veszi az államelnöki hatáskört, anélkül, hogy erre megbízatása lenne – mondta Băsescu annak kapcsán, hogy Victor Ponta kormányfő csütörtök reggel Brüsszelbe utazott az Európai Tanács kétnapos csúcsértekezletére. Románia joggal vesz részt az értekezleten, de képviselete jogtalan – fűzte hozzá Băsescu.
Az elnök szerint a külügyminisztérium és a kormányfői hivatal akadályozta meg abban, hogy gyakorolja államfői hatáskörét, ugyanis sem a külügy, sem a miniszterelnöki hivatal nem továbbította Brüsszelbe a román delegáció névsorát, amit ő küldött el mindkét intézménynek.
Victor Ponta magatartása, az igazságszolgáltatásra gyakorolt nyomás megkérdőjelezi Románia jogállamiságát – szögezte le Băsescu arra utalva, hogy a kormányfő szerdán részrehajlással vádolta az alkotmánybíróságot, Titus Corlăţean igazságügyi miniszter pedig azt állította, hogy a testület kép tagja esetében összeférhetetlenség áll fenn (és amit az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, az ANI még aznap cáfolt).
Az államfő újságírói kérdésre válaszolva határozottan elutasította annak lehetőségét, hogy bűnvádi feljelentést tegye Victor Ponta ellen.
A miniszterelnök egyébként annak ellenére utazott el csütörtökön a brüsszeli értekezletre, hogy az alkotmánybíróság szerdán úgy határozott: az államfő jogosult arra, hogy Romániát képviselje a csúcstalálkozón.
Victor Ponta Brüsszelben azt nyilatkozta: szerdán és csütörtökön is beszélt telefonon Băsescuval, állítása szerint abban maradtak, hogy az államfő is odautazik. „Ha az elnök nem jön, akkor én fogom képviselni Romániát a csúcsértekezleten, a parlamenttől kapott felhatalmazás alapján” – fejtette ki Ponta.