Ausztriában rendszeres ellenőriznék a szíriai harcokból hazatért szélsőségeseket
Rendszeres bejelentkezésre kötelezné a feltételezett szélsőségeseket, egyúttal megváltoztatná a biztonsági erőkre vonatkozó törvényt is az osztrák belügyminiszter egy kedden ismertetett törvényjavaslat szerint.
Johanna Mikl-Leitner sürgette, hogy a szíriai harcokból visszatértek beidézhetők legyenek és a hatóságok rendszeresen meggyőződhessenek arról, vajon tovább radikalizálódtak-e vagy már nem jelentenek veszélyt a társadalomra. A belügyminisztérium indoklása szerint erre a hatósági bejelentkezésre akár politikai tömegrendezvények idején is kötelezhetnék a gyanús személyeket.
Jelenleg kétszázötven fegyveres szélsőségesnek tartott ember tartózkodik Ausztriában, és nagyjából ezren szimpatizálnak az Iszlám Állammal – mondta egy korábbi nyilatkozatában Peter Gridling, a terrorelhárítási hivatal igazgatója, aki szerint azonban arra nincsenek konkrét jelek, hogy a terrorszervezet aktívan tevékenykedne az országban. A Der Standard című napilap információi szerint hetven, egykor Szíriában harcoló ISIS-katona van Ausztriában, ők főleg csecsen származásúak, de vannak boszniaiak is.