Ausztria döntött, spórolnak a magyar gyerekeken

2018. május 2., 15:28

Szerző:

Döntött az osztrák kormány az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlékról. A juttatásokat a jövőben annak az országnak az árszínvonalához igazítják, amelyben az Ausztriában dolgozó munkavállaló gyermeke él. A jogszabály várhatóan jövőre lép életbe, a parlament jóváhagyása még hiányzik hozzá. Az intézkedés majdnem 40 ezer magyart érint.

A Kurier szerint 2016-ban 132 000 gyerek után 273 millió eurót fizetett ki az osztrák állam ilyen jogcímen, a kormány most 114 millió eurót, azaz nagyjából 35 milliárd forintot szeretne megspórolni az intézkedéssel.

Ausztria évente 4,4 milliárd eurót költ családi pótlékra, ami 19 éves korig járhat. Életkortól függően ez forintban 35–50 ezres támogatást jelent gyerekenként. (Magyarországon egy gyerek után 12 200, 3 után pedig 16 ezer forint havonta.) Az új családügyi miniszter, az ÖVP-s Juliana Bogner-Strauß már korábban azt közölte, hogy nem fenntartható, hogy olyan országokban is ugyanannyi pénz járjon az osztrák államtól egy gyerek után, mint Ausztriában, ahol az osztráknál jóval alacsonyabbak a megélhetési költségek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az osztrák kormány döntése méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben. 

– Nem fogadjuk el, hogy azok után, hogy a magyar emberek valamennyi adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek megfelelnek Ausztriában, kevesebb családtámogatást kapjanak, mint az ugyanannyi járulékot fizető osztrák állampolgárok. Magyarország elvárja az európai intézményektől, hogy szerezzenek érvényt az európai szabályoknak és szerződéseknek. Ha az Európai Bizottság egyenlő mércével mér, fel kell lépnie ezen európai jogsértésekkel szemben.