„Arabmentes biztonsági zónákat” szorgalmaz az izraeli pénzügyminiszter

Az izraeli pénzügyminiszter „arabmentes biztonsági zónákat” akar a ciszjordániai zsidó telepek körül, és megtiltaná ott a palesztinoknak, hogy részt vegyenek az olajbogyószüreten.

2023. november 7., 07:37

Szerző:

Becalel Szmotrics ezt levélben javasolta Benjámin Netanjahu kormányfőnek és Joáv Gallant védelmi miniszternek, és a levelet közzétette az X mikroblogportálon is, amiről a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál számolt be hétfőn. 

A radikálisan jobboldali Vallásos Cionisták nevű párt elnöke nemcsak pénzügyminiszter, hanem a katonai igazgatás alatt álló Ciszjordánia ügyeiért is felel. 

Szmotrics szerint azért szükségesek ezek az intézkedések, hogy megakadályozzák a telepek elleni terrortámadásokat, biztonságban érezzék magukat az ott élők, ugyanis Izrael a telepesek közül sok tartalékos férfit mozgósított a Hamász elleni háborúba, és emiatt gyakorlatilag magukra maradtak a telepeken a nők és a gyerekek. 

Az olajbogyószüreten való részvétel megtiltása a palesztinok számára „a területet lángba borító baloldali [izraeli] anarchista aktivisták eltávolítását is szolgálná”

– írta. 

Levelében Szmotrics azt állította, hogy az elmúlt hetekben többször is felvetette Netanjahunak a palesztinmentes övezetek lehetőségét, és ő a kérdés megvizsgálására utasította Herci Halevit, a hadsereg vezérkari főnökét. Szmotrics szerint ennek ellenére nem történt előrelépés az ügyben.

Az izraeli Jes Din (Van Ítélet) nevű jogvédő csoport szerint amellett, hogy palesztinok megtámadnak zsidó telepeseket Ciszjordániában, az október 7-i terrortámadás óta ciszjordániai zsidó telepesek legkevesebb 172 esetben zaklattak palesztinokat vagy követtek el erőszakot ellenük.

(Kiemelt képünk: Becalel Szmotrics a Vallásos Cionista Párt vezetője beszél a támogatóival tartott gyűlésen a dél-izraeli Szderót városában 2022. október 26-án. Fotó: GIL COHEN-MAGEN/AFP)