Cáfolta Orbánékat Angela Merkel az afganisztáni migrációról
A német kancellár szerint
Nem akut probléma a tálib uralom miatt az Afganisztánból a szomszédos országokba irányuló migráció Angela Merkel német kancellár szerint. Az ország politikusa erről kedden Berlinben a hét vezető ipari hatalmat összefogó G7 csoporthoz tartozó országok vezetőinek tanácskozása után nyilatkozott – idézte az MTI.
Angela Merkel a migrációs nyomással kapcsolatban az európai- és a térségben lévő országok vezetőit megnyugtatva azt mondta: „pillanatnyilag nem akut téma”. A kancellár tájékoztatóján kiemelte azt is, hogy Németország szükség esetén készen áll az együttműködésre a menekültek ellátásában az Afganisztánnal szomszédos országokkal, akár Iránnal is.
Elmondta, hogy Németország felfüggesztette az afganisztáni fejlesztési programokat, azonban az ENSZ úgy döntött, hogy munkatársainak egy részével és a helyi segítőkkel folytatják a munkát. Ezért most az ENSZ szervezeteit, köztük a menekültügyi főbiztosságot (UNHCR) kell támogatni, és mindenekelőtt gondoskodni kell arról, hogy a kabuli repülőtér a katonai mentőműveletek befejezése után működhessen polgári repülőtérként, különben nem tudják bejuttatni az országba a segélyszállítmányokat, például a gyógyszereket - mondta Angela Merkel.
Elmondta, hogy nagyon intenzív tárgyalásokat folytatnak erről. Rámutatott, hogy a kabuli az egyetlen nemzetközi repülőtér Afganisztánban. Ismertette: Németország 100 millió euró azonnali támogatással járul hozzá a humanitárius segítségnyújtáshoz, és további 500 millió eurót is elkülönít erre a célra. Angela Merkel közölte, hogy Joe Biden amerikai elnök a G7-csúcson nem jelölt meg új időpontot a katonai műveletek lezárására az ismert dátumon, azaz augusztus 31-én kívül.
Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy Németország az Egyesült Államok nélkül nem tudja folytatni állampolgárai, az afgán segítők és családjuk evakuálását.A német kormány augusztus közepén indított katonai műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a hadsereg (Bundeswehr), a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán munkatársai és családjuk evakuálására.
Tízezer embert akarnak kijuttatni az országból. A művelet központja a kabuli reptér, ahonnan Taskentbe menekítik őket a Bundeswehr egységei. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba. A legutóbbi, kedden nap közben készített összesítés szerint 3800 embert juttattak el az üzbegisztáni fővárosba. A német állampolgárok többségét sikerült kimenekíteni, így már az afgán segítőkre összpontosítanak.
(Kiemelt kép: Angela Merkel német kancellár a parlamenti alsóház, a Bundestagban Berlinben 2021.03.25-én. Fotó: Clemens Bilan/ MTI / EPA)