Amerikai lopakodók köröztek Dél-Korea felett

Amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatot tartottak F-22-es és F-35-ös típusú, ötödik generációs, lopakodó vadászgépek és B-1B hadászati bombázók bevetésével a Sárga-tengeren.

2023. február 2., 06:39

Szerző:

A dél-koreai védelmi minisztérium helyi idő szerint csütörtökön közzétett állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a közös gyakorlat megmutatta Washington „akaratát és képességeit, hogy hiteles és erős – kiterjesztett – elrettentést nyújtson az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetéssel” szemben. A kiterjesztett elrettentés fogalma arra vonatkozik, hogy az Egyesült Államok katonai képességeinek teljes eszköztárát, ideértve a nukleáris arzenálját is bevetve kész megvédeni szövetségesét. 

Az észak-koreai külügyminisztérium reagálásában leszögezte, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a legszélső határhoz tolták a helyzetet közös hadgyakorlatukkal, ami azzal fenyeget, hogy a Koreai félszigetet „hatalmas hadi arzenállá és egyre válságosabb hadiövezetté teszik”. A KCNA állami hírügynökségen megjelent állásfoglalás szerint Phenjan nem érdekelt a párbeszédben Washingtonnal, míg utóbbi ellenséges politikát folytat. 

Li Dzsong Szup dél-koreai védelmi miniszter és amerikai kollégája, Lloyd Austin egyebek között a dél-koreai és amerikai katonai partnerség és hírszerzési együttműködés magasabb szintre emeléséről, a nukleáris elrettentésről, valamint az észak-koreai rakétafejlesztésekről és Phenjan nukleáris programjáról is egyeztetett kedden Szöulban. Austin a maga részéről arról beszélt, hogy a soha nem látott mértékű „phenjani provokációk” destabilizálják a térséget. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok kész hagyományos és akár nukleáris fegyverzetét is bevetni Észak-Korea elrettentésére. 

A Koreai-félszigeten különösen feszültté vált a helyzet az elmúlt hónapokban, miután Észak-Korea egyre sűrűbben tesztelte ballisztikus rakétáit, valamint déli szomszédja és az Egyesült Államok elleni retorikája is felerősödött. 

A kommunista ország tavaly rekordszámú, összesen 37 ballisztikus- és cirkálórakéta-tesztet hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így az elindított rakéták száma meghaladta a hetvenet.

(Kiemelt képünk: Az amerikai légierő két B-1B stratégiai bombázója (jobbra), a dél-koreai légierő F-35-ös vadászgépei (lent) és az amerikai légierő F-22-es lopakodó vadászgépei repülnek a Kína és a Koreai-félsziget között található Sárga-tenger felett egy közös légi hadgyakorlat során 2023. február 1-jén. Fotó: Dél-koreai védelmi minisztérium/AFP)