Máris megszegheti a kampányígéreteket az új elnök

Megválasztását megelőzően a brazil elnök azt ígérte, hogy fellép az Amazonas kiirtásával szemben. A jelek szerint a szavak csak szavak maradtak.  

2023. május 31., 18:59

Szerző:

Az új őslakos-rezervátumok elismerését korlátozó törvényjavaslatot fogadott el a brazil parlament alsóháza 283 szavazattal 155 ellenében. A környezetvédő és az emberi jogi szervezetek s természetesen maguk az őslakosok is hevesen tiltakoznak a döntés ellen, amit a mezőgazdasági lobbi erőszakos törekvéseként értékelik – írta a Reuters.  

A törvényjavaslat több száz, elbírálás alatt álló területet érinthet.

Az alsóházi döntést követően az őslakosok lezártak egy autópályát, gumiabroncsokat égettek Sao Paulo, Brazília legnagyobb városa mellett. Íjakkal és nyilakkal vették fel a harcot a rendőrökkel, akik könnygázzal válaszoltak.

A tiltakozó tüntetéseket a héten mindenképpen fenntartják, hogy nyomást gyakorolhassanak a politikusokra, mivel a tervezetet még a felsőháznak is értékelnie kell. Ezt követően viszont Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök alá kell, hogy írja – emlékeztet beszámolójában a napi.hu.

Az előző elnök, Bolsonaro idején gátlástalanul irtották az Amazonas erdeit. Lula azonban a választási kampány idején még határozott fellépést ígért az Amazonas irtásával és a klímaváltozással szemben.

Amennyiben az új törtvényt elfogadja a parlament, bizony saját ígéreteit lesz kénytelen megszegni.

(Kiemelt kép: Guarani Mbya bennszülöttek tüntetnek a birtokjogukért a Bandeirantes autópályánál Sao Paulóban, Brazíliában 2023. május 30-án Allison SALES / AFP)