Állami gyászszertartáson búcsúztatják Jean-Paul Belmondót

A szertartáson Emmanuel Macron francia elnök is részt vesz.

2021. szeptember 7., 17:24

Szerző:

Franciaország csütörtökön állami gyászszertartáson búcsúztatja el a 88 éves korában elhunyt Jean-Paul Belmondót, temetése péntek délelőtt lesz. A hivatalos szertartást Párizsban rendezik meg az Invalidusok udvarában, a megemlékezésen pedig Emmanuel Macron államfő is részt vesz majd, írja az MTI. Belmondo ügyvédje azt közölte, hogy a temetés pénteken lesz Párizsban, előtte délelőtt 11 órakor a Saint-Germain des Prés templomban tartják a gyászmisét. 

Jean-Paul Belmondo az egyik legnépszerűbb francia filmszínész volt, kereken száz filmben játszott, és több mint 40 színházi szerepben volt látható. Egyik legismertebb szerepét a francia új hullám, a nouvelle vague alapművének tartott Kifulladásig (1960) című filmben alakította, amely François Truffaut ötlete alapján készült Jean-Luc Godard rendezésében. A francia mozi kultikus alakja olyan színésznőkkel játszott együtt a filmvásznon, mint Claudia Cardinale, Gina Lollobrigida, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint François Truffaut, Louis Malle vagy Claude Sautet. Utolsó alakítását a 2008-ban bemutatott Egy ember és kutyája című filmben láthatták a mozirajongók.

„Jean-Paul Belmondóval egy nemzeti kincs távozik. A nagy színészeink közül ő volt az, aki messze elvitte a közönség pálmáját”

– írta közleményében hétfőn Emmanuel Macron államfő. Jean Castex miniszterelnök pedig úgy vélte, Belmondo a francia mozi igazi legendája volt, a filmes kulturális örökség egyik nagy jelképe. Művészetéért Belmondo 2019-ben Emmanuel Macrontól megkapta a Becsületrend legmagasabb fokozatát, 1989-ben pedig a legjobb férfi színésznek járó César-díjat is elnyerte az Egy elkényeztetett gyermek utazása című filmben nyújtott alakításáért. 2011-ben a cannes-i filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták, 2016-ban a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíját, 2018-ban a Lumiere Akadémia életműdíját vehette át.

(Kiemelt kép: Jean-Paul Belmondo francia színész a César-díjak 42. átadó ünnepségén a párizsi Salle Pleyel koncertteremben 2017. február 24-én. Belmondo nyolcvannyolc éves korában, 2021. szeptember 6-án elhunyt. Fotó: Ian Langsdon / MTI/EPA)