Adventi programok
Az ünnepi fények, a karácsonyt idéző illatok, a hangulat még sokkal meggyőzőbb, ha történelmi vár, avagy kastély a helyszín. Az idén először a kismartoni Esterházy Kastély is rendez adventi vásárt. Magyar vonatkozása is van az idei kismartoni adventnek.
Az Esterházy Magánalapítvány e rendezvénye azt is jelzi, hogy a kastély - miután negyven éven át jelképes összegért a tartomány „bérelte” - az idei évtől teljes egészében saját igazgatás alá került. A kulturális rendezvények e kedvelt helyszíne persze nem éri be pusztán azzal, hogy kézműveseknek adjon lehetőségeit színvonalas termékeik árusítására, itt programok is várják az érdeklődőket – gyermekeket és felnőtteket egyaránt.
A magyar látogatóknak külön öröm a magyar nyelvű idegenvezetés, igaz, a hangulat, ami ebben az időszakban uralja a kastélyt és a parkot, nemzetközi, nem igényel különösebb nyelvtudást. Akik azonban az idegenvezetésből is részt kérnek, megismerkedhetnek a kastély történetével és az éppen ott látható kiállításokkal is.
Ennél is nagyobb öröm a magyar részvétel: December 11-én, szombaton Kismartonban szerepel ( Az Esterházy-kastély udvarán és a Haydn teremben) a kőbányai Szent László Általános Iskola Harmónia kórusa. A gyerekek 12.00 órától a kastély udvarán felállított színpadon adnak elő betlehemest, illetve karácsonyi dalokat énekelnek. 14.00-tól a Haydn teremben énekelnek, illetve a Csengettyűegyüttes is fellép.
A program részletei:
Idegenvezetés magyar nyelven az adventi vásár napjain
11.30 és 14.30 órakor | Jegy: € 7,50
Gyerekvezetés: szombatonként és vasárnaponként 11.45 órakor | Jegy: € 5,00
Adventi program a kastélyban
December 2. | 16.00 óra
az adventi vásár hivatalos megnyitója
December 4. | 16.00 óra
Fúvósnégyes Gloggnitz
December 5. | 16.00 óra
Mikulásünnepség gyerekeknek
December 4. és 5., mindkét nap 15.00 órakor
MÖP Bábszínház előadása (kb. 45 perc)
December 10. | 19.30 óra
„Peresvet“ - orosz karácsony a Haydn -Teremben
December 8-12.: nemzetközi adventi vásár
December 17. 13.00 – 22.00 óra
Coca Cola Truck a kastély előtt
December 18. és 19., mindkét nap 15.00 órakor
MÖP Bábszínház előadása (kb. 45 perc