A televízió a hatalom píár eszközévé vált

Két-három, a sajtószabadság mellett elkötelezett jelentősebb napilap teljés egészében közölte a beszédet, és elhangzott az

Eho Moszkvirádióban is, a video felkerült a youtube-ra, Parfjonovénkívül több más blogra, ezrek fűztek hozzá kommentárokat. A beszéd utolsó mondata az Oleg Kasin és más megnyomorított, meggyilkolt újságírók melletti november 5-i moszkvai tüntetésjelmondata volt.

A november 25-én, a televíziózás központjában, Osztankinóban megtartott ünnepség elején az egyik díjalapító első embere arról beszélt, mennyire fontos, hogy a Lisztyjev-díjat (lásd: keretes anyag) éppen egy televíziós szervezet és egy országos tv-csatorna alapította. A díjazott személye bizonyítja, hogy a televíziózás nem a második legősibb foglalkozás, hanem az emberekkel való becsületes és komoly beszélgetés fóruma – hangoztatta az Oroszországi Televíziós Akadémia elnöke.

Ezt a megállapítást cáfolta meg Leonyid Parfjonov, aki beszédét azzal kezdte, hogy meglátogatta a kórházban

Oleg Kasint, aki - állította Parfjonov - megveretése előtt nem létezett és nem is létezhetett az országos tv-k számára. „Kasin az utóbbi időben a radikális ellenzékről, a tiltakozó mozgalmakról és az utcai megmozdulások fiatal vezéreiről írt, s ezek a témák nem jelenhetnek meg a tv-ben. Igaz, hogy ez a marginális közeg mintha hatna a közéletre, mintha szabna valamifajta új trendet, de a tv-s újságírók között Kasinnak egyszerűen nincs partnere” – mondta Parfjonov.

- A 90-es és a 2000-es években két lépcsőben – először a médiaoligarchák kiiktatására, majd az antiterrorista harcban szükséges egység ürügyén megtörtént az országos sugárzású tv-csatornák államosítása vezetett ahhoz – jelezte Parfjonov, hogy „az újságírói témák - és velük az élet maga - véglegesen a tv-ben leadhatóra és le nem adhatóra különültek el. A politikai szempontból jelentős elektronikus médiumok mögött felsejlenek a hatalom céljai és feladatai, a hatalom hangulata, viszonyai, barátai és ellenségei. Ami intézményesült, az távolról sem információ, hanem a hatalom píárja, vagy antipíár – mi más volt például

Luzskov leváltásának előkészítésea médiában. És természetesen a hatalom önpíárja”.

„A szövetségi tv-csatorna tudósítója számára a magasrangú hivatalnokok nem hírforrások, hanem a főnök főnökei. Következésképpen az újságíró mint információs intézmény megszűnt létezni, hivatalnokká vált, aki aláveti magát a szolgálat és az engedelmesség logikájának. A főnök főnökével lehetetlen valóságos rendeltetése szerinti interjút készíteni, azaz megkísérelni feltárni azt, amit valaki el akar titkolni. El tudjuk képzelni, hogy egy hazai televíziós újságíró megkérdezi Putyint, a hazai tv-híradások meg leadják, hogy miért szorította a sarokba

Mihail Hodorkovszkijt?"

„A Kommerszant megtette. Így az embernek olykor az az érzése támad, hogy az ország vezető társadalmi-politikai lapja - egy távolról sem ellenzéki platformú hírforrás – és a szövetségi tv-csatornák más-más Oroszországról tudósítanak. A Vedomosztyi vezető üzleti lapot a Duma elnöke gyakorlatilag terrorista segédeszköznek nevezte - annyira hozzászokott az oroszországi médiumok és első sorban a televízió által használt beszédhez. Körülbelül 75%-os a jelenlegi elnök és miniszterelnök népszerűségi rátája. Róluk az országos televíziók adásaiban bíráló, kételkedő vagy ironikus fejtegetést hallani nem lehet. A televíziók elhallgatják a közvélemény egy negyedét. A legfelsőbb hatalom olyan, mint drága halottunk, akiről vagy jót, vagy semmit! Miközben a közönség bizonyítottan más vélemények ismertetését is igényli: micsoda visszhangot keltett Jurij Sevcsuk és Vlagyimir Putyin párbeszéde!” (lásd keretes anyag).

„Aki még nézte a Szovjetunió Központi Televízióját, ismeri az örökzöld fogásokat, amikor a riportokat a ’találkozó a Kremlben’ protokoll anyag helyettesíti, a szövegmondást „támogató” hanghordozás uralja, amikor működnek a televíziós megjelenés kánonjai: az első ember fogadja a minisztert vagy a kormányzót, a nép közé megy, csúcstalálkozót tart külföldi kollégájával. Ezek nem új hírek, hanem ósdiságok. A tv-s megjelenéshez hírürügy sem kell: a jól kigyomlált médiaágyásban bármelyik veteményből lehet jelentős figura, ha rendszeresen feltűnik a képernyőn”.

Huszonnégy évi televíziózás után keserűség tölti el – mondta Parfjonov, de nem vádolja kollégáit, ő maga sem harcos és mástól sem vár hőstetteket. Mégis, legalább annyit meg kell tennie, hogy nevén nevezi a dolgokat. Különösen a televíziós újságírásért fáj a szíve. „Televíziónk egyre magasabb színvonalon szórakoztat és nevettet, de társadalmi-politikai intézménynek aligha nevezhetjük. Meggyőződésem, hogy ez az egyik fő oka annak, hogy az oroszországi lakosság legaktívabb részének körében drámaian csökken a tv-nézők száma. A velem egyívásúak azt mondják, minek kapcsoljuk be a ládát, a műsorokat nem nekünk gyártják!

De ennél sokkal ijesztőbb, hogy a lakosság jó része nem is igényli az újságírók munkáját. Félelmetes, amikor értetlenkednek: megverték? S akkor mi van? Másokat is vernek, miért pont egy riporter miatt háborogtok? Emberek milliói nem értik, hogy az újságíró közönsége miatt vállal szakmai kockázatot. Az újságírót nem amiatt verik meg, amit leírt, elmondott vagy leforgatott, hanem azért, mert munkáját elolvassák, meghallgatják, megnézik.”

A témához tartozik:

Ellenőrzés alatt, kiszolgáltatva