A tandem jövője

Már a kiindulópont is kétséges: ki ül ma a hatalmi tandem kormányánál? Lévén Oroszország elnöki köztársaság, formailag bizonyosan az államfő, Dmitrij Medvegyev. Amikor azonban két éve Vlagyimir Putyin az alkotmány értelmében nem indulhatott egymást követően harmadszor is az elnöki tisztért, és átengedte a posztot az akkori helyettes kormányfőnek, Medvegyevnek, maga pedig beérte a miniszterelnökséggel, a politológusok úgy vélték: továbbra is, életfogytig ő marad a tényleges első számú vezető, és 2012-ben visszaveszi az elnökséget.

Új Gorbacsov?

Ezt sokan ma is így gondolják. Az utóbbi időben viszont sűrűsödnek azok a félig-meddig spontán tüntetések, amelyek Putyin lemondását követelik. Ilyenekre került sor Moszkván kívül például Irkutszkban, Kalinyingrádban, Vlagyivosztokban. Igaz, ezek a megmozdulások nem vonultattak fel jelentős tömegeket, valamit azonban jeleznek. Csupán az a kérdés, hogy mit. A hatalommal szembeni általános elégedetlenséget? Vagy kimondottan Putyin ellen irányulnak, és nem érintik az államelnököt?

Mihail Hodorkovszkij legutóbb egyenesen úgy nyilatkozott, hogy ő „a változások jelképét” vélelmezi Medvegyevben. Csakhogy az adócsalásért nyolcéves szabadságvesztését töltő ex-olajmilliárdos elfogult: személyesen Putyinnak tulajdonítja sanyarú sorsát, és – akárcsak például Leon Aron, a The Los Angeles Times munkatársa – alighanem az új Gorbacsovot látja Medvegyevben.

A párhuzam pedig elég világos: annak idején a peresztrojka atyja rehabilitálta Andrej Szaharovot.

Ha más nem is, a stílusbeli különbségek a tandem két utasa között szembetűnőek. Ez már csak hátterükből is fakad. Putyin tizenhárom évvel idősebb Medvegyevnél. A Szovjetunió széthullása idején KGB-s hírszerző volt, míg a jelenlegi elnök akkoriban jogot tanított az egyetemen. Bár Medvegyev is tud nagyon kemény lenni, mégis ő a gyakrabban érvelő, tréfálkozó, mosolygó vezető, míg partnere inkább a szigorú arcát mutatja. Igaz, ez sem zárja ki a „jó zsaru – rossz zsaru” szereposztást. Amikor egyszer esetleges ellentéteikről kérdezték, Putyin azt mondta: „Egy vérből vagyunk.” Külföldön hajlamosak Medvegyevet liberálisnak tekinteni, pedig ha az is, semmiképpen sem a szó nyugati értelmében, bár kategorikusan elítéli a sztálini múltat. Akárcsak Putyin.

A külpolitikai stratégiában a két vezető között kevés különbség fedezhető fel.

A dél-oszétiai grúz behatolást követő, alighanem eltúlzott orosz válaszcsapásra Medvegyev adott parancsot, s ezzel Putyin messzemenően egyetértett, mint ahogyan az Obamával aláírt új START-szerződéssel is. Viszont legutóbb, az Ukrajnának szállítandó olaj árát illetően nagyon eltérően nyilatkoztak, amire a „kremlinológusok” azonnal fel is figyeltek.

Úgy tűnik, az egyik legsúlyosabb hazai problémának, az észak-kaukázusi szeparatizmusnak a megközelítésében ugyancsak több mint stílusbeli köztük a különbség. Putyin a kérdés megoldásának eszközét alapvetően a katonai-rendőri eszközök alkalmazásában látja („a reterátba fojtjuk őket”). Ezektől a módszerektől Medvegyev sem zárkózik el, de a csecsen–dagesztáni gennyes gócot elsősorban a munkanélküliség és a korrupció jelentős csökkentésével kívánja felszámolni, amit az is mutat, hogy a régió élére nemrégiben a pénzügyi hátterű menedzsert, Alekszandr Hloponyint nevezte ki.

Medvegyev egyébként is széleskörűen él az elnöki megbízottak, kormányzók leváltásának, kinevezésének jogával, és a saját embereit állítja ezekre a különösen fontos posztokra. Mint ahogyan nem habozik radikális döntéseket hozni más, olyan területeken sem, amelyek az alkotmány értelmében ugyancsak közvetlenül az államfő hatáskörébe tartoznak. A hihetetlenül korrupt rendőrség megregulázása érdekében egy csapásra két belügyminiszter-helyettest és tizenegy főkapitányt küldött nyugállományba, elrendelte a rendőrség létszámának brutális csökkentését, egyidejűleg az állomány bérezésének ugrásszerű javítását. Mint a fegyveres erők főparancsnoka a tábornokokkal szemben megvédte Oroszország első civil védelmi miniszterét, Anatolij Szergyukovot, és a sorkatonai szolgálatot jelentősen megkönnyítő intézkedéseket kezdeményezett.

És noha a gazdaság inkább a miniszterelnök hatáskörébe tartozik, Medvegyev itt is mind aktívabb. Akárcsak a nyolcvanas évek közepén Gorbacsov a peresztrojkát és a glasznosztyot, ő az innovációt, a modernizációt ismételgeti már-már varázsszóként. Kezdeményezésére a Moszkva-közeli Szkolkovóban „orosz Szilícium-völgyet” hoznak létre (a mintát, a kaliforniait júniusban személyesen is felkeresi), amelyben a tudósok, a menedzserek pénzt, irányítási hatáskört, minden szükségest megkapnak.

Közben azonban a Putyin-féle kormányapparátus is felállítja a maga innovációs hivatalát. Ugyancsak a kormányfő irányításával indulnak kiterjedt iskola- és sportlétesítmény-építési programok, a lakosság egészségügyi, demográfiai helyzetének számottevő javítását célzó intézkedések (máris növekszik a születések száma, nő az átlagos élettartam); a legközelebbi jövőben nem lebecsülhető mértékben emelkednek az egyelőre nagyon alacsony nyugdíjak.

Mindez felfogható konstruktív munkamegosztásnak, de a választók kegyeinek elnyeréséért folytatott versenynek is, amelyet az utóbbi időben a lemaradástól tartó Putyin kimondottan PR-jellegű akciói színesítenek. (Tigriselaltatás, műholdkövető berendezés ráerősítése jegesmedvére, párduc kiengedése ketrecből a kifutóba – mindez természetesen a tévékamerák előtt.) Sokan vélik úgy, hogy a 2012-es elnökválasztási kampány már lényegében megindult. Putyin egyelőre biztosan maga mögött tudhatja az Állami Dumában bő kétharmados többséggel rendelkező Egységes Oroszország pártot, amely – a dolgok jelenlegi állása szerint – őt fogja elnöknek jelölni. Ez súlyos „érv”. A felmérések szerint egyelőre az orosz lakosság többsége is őt szeretné újra a Kremlben látni.

Talán mégsem

A hatalmi harc persze nem dőlt még el, amit a két politikus mögött álló klientúra tagjainak folytatódó helyezkedése is mutat. Nemrégiben, a norvég médiának nyilatkozva az elnöki mandátuma felét éppen csak maga mögött hagyó Medvegyev nem zárta ki, hogy két év múlva ismét indul az államfői posztért, egy másik interjúban pedig még azt is megkockáztatta, hogy Putyin ellenében. Ezt azonban az orosz politológusok szinte egységesen tréfának minősítik, mert úgy vélik: a jelenlegi felállás borítása (a két vezető újabb helycseréje) vagy fennmaradása már jóval az elnökválasztás előtt eldől. Békésen, közös megegyezéssel. Vagy talán mégsem.