Csak a bizonytalanság a biztos Szlovákiában

Zuzana Caputová szlovák államfő pénteken délután visszahívta Eduard Heger kabinetjét, és egyidejűleg megbízta az ügyvezető kormány feladatainak ellátásával – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

2022. december 16., 18:11

Szerző:

Szlovákiában, a szeptembertől parlamenti kisebbségben kormányzó Heger-kabinet csütörtökön bukott meg a parlamenti bizalmi szavazáson. A kormány ellen a korábbi kormánykoalícióból szeptemberben kilépett liberálisok – a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) mozgalom – és néhány másik ellenzéki képviselő terjesztett be bizalmatlansági indítványt, erre szűk többséggel, 78 vokssal mondtak igent a 150 fős pozsonyi törvényhozásban tartott szavazáson részt vevő képviselők.

Az ügyvezető kormány kinevezésével, a korábbi kabinet jogköreinek egy része ideiglenesen az államfőre szállt, ugyanakkor az ügyvezető kormánynak továbbra is joga lesz kormányrendeletek kiadására, törvények, köztük a költségvetés tervezetének előterjesztésére is.

A pozsonyi kormányzás jövője továbbra is kérdéses, egy új kormánykoalíció létrehozása és az előrehozott választások lehetősége egyaránt felmerült.

Bár a parlamenti ellenzéki pártok túlnyomó többsége az előrehozott választásokat támogatja, a bizalmatlansági indítványt benyújtó liberálisok egy szakértői kormány létrehozása vagy a kormány rekonstrukciója mellett foglaltak állást.

Zuzana Caputová az ügyvezető kormány megbízása után annak a véleményének adott hangot, hogy előrehozott választásokra van szükség, s azokat még a jövő év első félévében meg kellene tartani.

Az előrehozott választások megtartásához előbb egy, a parlamenti ciklus lerövidítéséről szóló alkotmánymódosítást kellene elfogadnia a törvényhozásnak. Erre elvben már a jövő héten sor kerülhet, legalábbis ebben az értelemben nyilatkozott pénteken Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, aki azt mondta: azt szeretné, ha a vonatkozó alkotmánymódosításra, illetve a költségvetés tervezetének elfogadására már a jövő héten sor kerülne.

Hasonlóképpen nyilatkozott, és a költségvetés jövő heti elfogadását prioritásként jelölte meg Eduard Heger ügyvezető kormányfő is. Amennyiben a jövő évi költségvetést záros határidőn belül nem hagyja jóvá a parlament, az ország költségvetési provizóriumban kezdi a jövő évet, s így egyebek mellett kérdésessé válik a lakossági energiaárak befagyasztását lehetővé tévő - a kormány által néhány hete bejelentett - intézkedés megvalósíthatósága is.

(Kiemelt kép: Eduard Heger szlovák miniszterelnök érkezik az Európai Unió (EU) informális csúcstalálkozójára a csehországi Prágában 2022. október 7-én. Fotó: JOE KLAMAR / AFP)

20:02

Petr Pavel, a szombaton megválasztott cseh államfő hétfőn arról biztosította Caj Jing-ven tajvani elnököt, hogy Csehország és Tajvan is osztja a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok értékeit, és ezért megerősítik partnerségüket.

18:26

A török ellenzéki pártszövetség hétfőn Ankarában meghirdette a választási programját a közelgő, május közepén tartandó köztársaságielnök- és parlamenti választás előtt.