A szeretet forradalmára

A forradalom szó első hallásra a nagy franciát, az orosz bolsevikot és természetesen ötvenhatot juttatja eszünkbe. Meg persze azt, hogy mindegyik véresen végződött. A francia Robespierre nyaktilóival, a bolsevik Sztálin sokmilliós gyilkosságaival, az ötvenhatos pedig Kádár János akasztófáival. És most jött Argentínából egy hetvenhat éves, mosolygós, kövérkés bácsi kitaposott sarkú mokaszinban, pléhkereszttel a nyakában, és ő is forradalmat hirdet. Nem is akárhol: a Vatikánban. Felszólítja a hagyományos feudális pompában élő kardinálisokat, főpapokat: „Ki innen! Kifelé a kényelmes polgári jólét melegéből, a megmerevedett egyházstruktúra szorításából! Hirdessétek az evangéliumot a társadalom peremére, a nagyvárosok utcáira, aluljáróiba szorultaknak, a szegényeknek, magányosoknak, kétségbeesetteknek!” És a világban egyre többen hiszik, hogy a március óta Ferenc pápa néven ismert Jorge Mario Bergoglio új tartalmat tud adni a forradalom annyiszor kompromittált fogalmának. Jézusra hivatkozik, aki „a szeretet forradalmára” szólította fel a világot. Ez más, mint amelyik guillotine-nal, kényszermunkatáborral, akasztófával végződik. Nem egyes társadalmi osztályokat, politikai csoportosulásokat, gazdagokat és/vagy szegényeket akar segíteni forradalmával, hanem mindenkit, akinek szüksége van a szerinte legfontosabbra: a szeretetre.

Ferenc pápa tudja, hogy a szeretet forradalmának megvalósításához a katolikus egyház megújulására van szükség, s ez nem tűr halasztást. A megújítást magán, saját életformáján kezdte. Nem lakik az apostoli palotában, mint elődei, hanem a Vatikán Santa Marta vendégházában. Együtt reggelizik, ebédel a Vatikán alkalmazottaival, maga szolgálja ki magát, ahhoz az asztalhoz ül, ahol hely van. Csak dolgozni gyalogol át munkahelyére, a Szent Péter-bazilikába vagy a pápák dolgozószobájába. Útközben lekezel a szolgálatban lévő svájci gárdistákkal, érdeklődik a családjukról, gyermekeikről. Advent első vasárnapján nem a pápák aranysujtásos palástjában ment az ünnepi szentmisére, hanem egyszerű lila körgallérban. („Nem vagyok karácsonyfa, hogy feldíszítsenek.”) Az első, Vatikánon kívüli útja a római szegények házába vezetett, aztán Lampedusára utazott, ahol a veszélyes tengeri utat túlélt afrikai menekülteket látogatta meg.

A Vatikán kétezer éves történetében még nem fordult elő, hogy a pápa kérdőíveket küldött szét a világ püspökeinek. Érdekli, hogy a hívek mit gondolnak az egyházról. Mit tartanak jónak, mit rossznak, milyen reformokat szükségesnek? Mit gondolnak konkrétan a nemi életről, a házasságról? Nyolc kardinálisból, akik a világ minden részéről érkeztek, tanácsadó testületet alakított. Feladatuk a Vatikán strukturális reformjának kidolgozása. A testület második ülésén két határozat született. Egyrészt átalakítják a vatikáni pénzügyekkel foglalkozó intézményeket, és kineveznek egy pénzügyminisztert, akinek egyik fő feladata a pénzmosás és a pápai állam egyéb sötét financiális akcióinak felszámolása. Bizottságot hoznak létre arra is, hogy fél éven belül terv kerüljön a pápa elé a katolikus egyházat megrázó pedofilbotrányok megismétlődésének megakadályozására. A nemiség kérdése több helyen is előkerül Ferenc pápa apostoli írásában. Mint azt már korábban is elmondta, megértést tanúsít a homoszexuális férfiak és leszbikus nők ügyében. („Ki vagyok én, hogy elítélhessem őket?”) Fontos változásnak tekinthető felfogása az elvált házastársak új családalapításáról és a felek szentségekhez járulásáról. „Olyan egyházra van szükség, amely nyitva áll a bűnösök számára is... Az egyház szülői ház, amely mindenki otthona... Az eucharisztia nem a tökéletesek megjutalmazása, hanem a gyengék gyógyszere.” A pápa szerint ennek a felfogásnak kell érvényesülnie a lelkipásztori tevékenységben is. Ugyanakkor ez az a pont, amely máris utal arra, hogy a Vatikánban befolyásos konzervatív erők állnak szemben a pápával. Gerhard Müller, a Hittani Kongregáció vezetője, a Vatikán egyik legbefolyásosabb főpapja a Vatikán hivatalos lapjában, a L’Osservatore Romanóban írta, hogy „elvált személyek szentségekhez járulása továbbra is tilos”. Ez a korábbról ismert „Roma locuta, causa finita” (Róma döntött, az ügy be van fejezve) egyházi felfogás, amelyen Ferenc pápa sürgősen változtatni akar. Figyelemreméltó, hogy Gerhard Müller nem tagja a nyolctagú tanácsadó testületnek. Ez a Hittani Kongregáció befolyásának csökkenését jelenti.

Ferenc pápa változtatni kíván a Vatikán központi helyzetén is. Decentralizál. Nagyobb hatáskört ad a helyi püspöki konferenciáknak a területükhöz tartozó problémák megoldásában. „Az egyházi tanítóhivataltól nem lehet minden témakörben végleges, minden korra érvényes döntéseket elvárni... Az egyház tanítása nem minden kérdésben örök érvényű. Ne féljünk revideálni egyes tételeket.”

(A teljes cikket elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)