A szavazati joggal élni kell – Kelemen Hunor: Romániában nehéz jogállamról beszélni
– Farmernadrágos, hosszú hajú rockrajongóként mi szeretett volna lenni? Gondolom, nem látta magát előre politikusként, Románia kulturális minisztereként, miniszterelnök-helyettesként.
– A politika nálam egyáltalán nem volt képben egészen 1997 januárjáig. A társadalmi folyamatok persze érdekeltek, hiszen hamar újságíró lettem, a kolozsvári közszolgálati rádióban készítettem politikai háttérműsorokat, interjúkat. Bölcsész diákként nagyon érdekelt a politikai filozófia, de pártembernek sohasem készültem. Amikor húsz éve az RMDSZ felkért arra, hogy képviseljem a szövetséget a kulturális minisztérium államtitkáraként, szinte véletlenül kerültem a politikába. Aztán benne ragadtam.
– Azt hiszem, nem véletlen, hogy Markó Béla lemondása után költő költőt, folyóirat-szerkesztő szerkesztőt követett az RMDSZ elnöki székében.
– Nemcsak az elmúlt huszonhét évben, de az elmúlt ötven, sőt, akár száz évben is jellemző volt, hogy az erdélyi magyar humán értelmiségiek közéleti szerepet vállaltak. Sokkal inkább, mint mondjuk a nyugat-európaiak.
– Az anyaországi költőkből legfeljebb vátesz, a nemzet lelkiismerete szokott lenni, nem pártvezető. Kisebbségben viszont, amikor asszimilációs szándékok ellen kell egy etnikai-nyelvi közösséget védeni, a humán értelmiségnek valószínűleg nincsen hová bújnia a feladat elől.
– Ez így van, még ha szerintem a politikában nem is feltétlenül szerencsés, ha az embernek erős küldetéstudata van. Ám a kisebbségi politizálás tényleg más, az ügy iránti elkötelezettség nélkül e feladat elől talán mindenki elmenekülne. Az ügy pedig ebben az esetben nem a hatalmi politizálás, hanem a kisebbség érdekképviselete. Ezért nem is fogadtuk el soha, hogy úgy tekintsenek ránk, mint politikai pártra, nem is így jegyeztettük be az RMDSZ-t.
– Van ennek jelentősége, amikor a választók voksaiért kampányolnak?
– Van, mert érdekvédelmi szövetségként sokféle nézetet kell megjelenítenünk. Egymilliós közösségről van szó, és egy ekkora közösséget nem lehet egyetlen doktrínának alárendelni. És mi nem is horgonyoztunk le – mondom ezt minden vádaskodás, minden bírálat ellenére – egyetlen ideológia mellett. Sem 2010 előtt, sem azóta.
– Markó Béla elnöksége idején azért látszott a szándék, hogy ő egyenlő távolságot akart tartani minden anyaországi politikai párttól. Az ön vezetésével viszont az RMDSZ együttműködési megállapodást kötött a Fidesszel. Letették a voksot.
– Érdemes Markó elnöki időszakát is árnyalni. Igaz, hogy ő egyenlő távolságot vagy közelséget akart tartani. Az is igaz viszont, hogy hosszú elnöki tevékenysége során több magyar kormánnyal is volt dolga és konfliktusa is. Az államközi alapszerződés megkötésének idején például súlyos vitái voltak a Horn-kormánnyal, később konfliktus alakult ki Markó és Gyurcsány között a kettős állampolgárság ügyében. Tény: voltak jelentős feszültségek Markó és Orbán között is az első Fidesz-kormány időszakának elején. Amikor 2011-ben elnök lettem, az RMDSZ és a Fidesz viszonya rendezetlen volt, én viszont nyilvánvalónak láttam, hogy közös uniós pártcsalád tagjaiként nekünk nincsen miért tovább vinnünk vélt konfliktusokat. Partneri viszonyt alakítottunk ki, de az RMDSZ közben megtartotta a kapcsolatot a magyarországi politikai pártok többségével. Csak két kivétel van, a Jobbik és a DK. Hozzáteszem: szerintem sántít, amikor a jelenlegi folyamatokat húsz vagy akár tíz évvel ezelőtti állapotokhoz hasonlítjuk. Elég csak arra gondolni, mi minden változott azóta a magyar politikai porondon.
– Magyarországon most választási kampány van, amely átterjedt Erdély magyarlakta vidékeire is. Ott az emberekre a Fidesz alighanem saját segédcsapataként tekint.
– A Fidesznek a határon túliakkal, elsősorban az erdélyiekkel kapcsolatos politikája 27 éve következetes. A választók értékelik, hogy ugyanazt mondták, amikor kormányon voltak, mint amit ellenzékben hirdettek.
– Ugyanazt? Akkor is, amikor olyan politikai erők létrehozásán munkálkodtak, amelyekkel az RMDSZ-t szerették volna lesöpörni a színről?
– Igen, létre is hozták ezeket a képződményeket. Kétségtelen, hogy a Magyar Polgári Párt vagy a Magyar Polgári Szövetség és később a Tőkés-féle Erdélyi Magyar Néppárt sok bosszúságot okozott nekünk, míg legyőztük őket. Bebizonyítottuk, hogy nincs társadalmi támogatottságuk. Ez azonban nem írja fölül a ténymegállapítást: a Fidesz 1989-től következetesen, minden más politikai erőnél határozottabban kiállt az erdélyi és általában a kisebbségi magyarok jogai mellett.
– Részt vesz-e az RMDSZ a kampányban?
– Ahhoz, hogy az erdélyiek élhessenek a szavazati jogukkal, regisztráltatniuk kell magukat, és mi segítjük ezt a regisztrációt, információt nyújtunk. Szerintem hiteltelen lenne, ha azt mondanánk, hogy amikor a romániai választásokról van szó, akkor élj a szavazati jogoddal, amikor egy másik választásról van szó, akkor ne add le a voksodat. Én azt mondom: a szavazati joggal élni kell.
Hírmondók lehetünk
arcunkra üzenetet írt az idő
miközben rohantunk macskaköves
sötét utcáin az évszázadnak
nyomokat hagyva egymás lelkében
lázas napok ködfüstjében
voltunk fekete bárányai
megöregedett apáinknak jövőt
építeni nem akaró kistestvérek
tükörben látszanak a követők
látcsőben az elöl haladók
mi változtatjuk helyünket
törvények szerint szabályosan
vigyázva jó hírnevünkre
bőrünkre és egyéb
félteni való dolgainkra
nagyra nő az árnyék udvaromban
én is láttam nemzedékem legjobbjait…
az évszakok nem hoznak újat
az évek ismétlik magukat
s mi csak visszük arcunkon
az idő egyre mélyülő üzenetét
hisz hírmondók lehetünk egyszer
egyszer amikor már szükség lesz
szavahihető hírmondókra
– Azért nem ugyanaz, hogy ott szavaz-e az ember, ahol él, vagy az anyaországban. Tudjuk, hogy az erdélyi magyarok többsége már csak a kettős állampolgárság miatt érzett hálából is a Fideszhez húz, tehát a regisztráció eleve a Fideszt erősíti.
– A regisztráció csak lehetővé teszi, hogy az emberek éljenek választójogukkal. Persze nem kérdés, hogy az erdélyi magyarok többsége kivel szimpatizál. De legyünk őszinték: ha végignézzük, hogy miből választhat egy erdélyi magyar, akkor olyan sok lehetősége nem marad. Tény, hogy nincs olyan kérdés a nemzetpolitikában, amiben a Fidesz–KDNP az elmúlt évtizedekben ne támogatta volna törekvéseinket.
– Ön szerint egészséges helyzet-e, amikor előfordulhat, hogy éppen a kisebbségi magyarok szavazataival lesz kétharmada, alkotmányozó többsége a Fidesznek? Esetleg másodszor is, mert 2014-ben már megtörtént.
– Ezt nem tartom reális kérdésnek. A határon túliaknak csak fél szavazatuk van, csupán a listákra voksolhatnak. Valójában két mandátum sorsa múlhat rajtuk. Tessék, kérem, megnyerni a 106 egyéni választókerületet, és akkor már nem számít, hogy ki hány listás szavazatot kapott. Szerintem a felelősség elhárítása, ha valaki, akinek nem jön be a számítása, azt a két − szélsőséges esetben három − képviselői mandátumot hibáztatja ezért, amit a határon túliak szavazata hozhat Dél-Amerikától Erdélyig. Ez a szemlélet csak annak jó, aki azt szeretné, hogy az egyik magyar ember a másik ugyanolyan magyar emberre ferdén nézzen, csak mert a határ túloldalán él. Ez az egyik legrosszabb dolog, amit el lehet képzelni: hogy a budapesti ember azt gondolja, ő azért nem boldog, mert vannak határon túli magyarok, akik másképpen gondolkodnak az életről, mint ő. És ez fordítva is igaz lenne. Én is látom a közvélemény-kutatásokat. Nekem egy pillanatra sem tűnt úgy, a határon túli szavazatokon múlhat, hogy egyértelmű Fidesz–KDNP-győzelmet vetítenek előre. Persze a helyzet alkalmas lehet bűnbakkeresésre.
– A határon túli magyar sajtóban – különösen az Erdélyi Riport hetilap megszüntetésével és a Maszol hírportál volt publicisztikai rovatának felszámolásával − elhalkultak a kritikus hangok. Ezt egyesek összekötik azzal, hogy a romániai magyar sajtó anyaországi támogatása megerősödött. Mintha ennek feltétele lett volna, hogy bizonyos emberek ne jussanak szóhoz az RMDSZ fórumaiban. Erről mit gondol?
– Ismerem ezeket a vádakat: hamisak, megalapozatlanok, visszautasítok minden ilyen spekulációt. Magyarországi támogatások voltak, vannak, lesznek. De nem ettől függ, hogy ki jelenik meg azoknak az orgánumoknak a felületein, amelyek fenntartásában az RMDSZ bármilyen formában érdekelt. A Maszol portál akkor is megjelent, amikor nem volt magyarországi támogatás, és interneten akkor is meg fog jelenni, amikor esetleg nem lesz anyaországi finanszírozás. Az Erdélyi Riport viszont minden évben túllépte a költségvetését, eladósodott. Ott nem mi voltunk a tulajdonosok, de mi voltunk a legnagyobb támogatók. Egy idő után azt mondtuk, ezt így nem tudjuk folytatni. Ennek azonban kizárólag anyagi okai voltak. A kérdés másik oldala, hogy azok a publicisták, akik korábban a Maszol szerzői voltak, manapság nem néhány száz vagy ezer emberhez szólnak, hanem a közszolgálati rádión keresztül több százezer emberhez. Rovatuk van, naponta véleményt mondanak a bukaresti közszolgálati rádió magyar adásában, a marosvásárhelyi közszolgálati rádióban. Nem is értem, mi bajuk van.
– Nem abszurdum, hogy bizonyos álláspont csak a román közszolgálati rádióban jelenjen meg magyarul?
– Nem. Az magyar médium, több százezres eléréssel. Aki ott megszólal, nem jut el a célközönségéhez?! Nehogy már! De mindennek semmi köze sincs a magyarországi támogatásokhoz. Sem kormányzati részről, sem a kormányzati médiában soha sem fogalmazódott meg olyan igény, hogy ennek vagy annak a véleménynek ne adjunk teret.
– Elnök úr, jogosult-e még a Románia Csillaga kitüntetés viselésére, amit 2000-ben a magyar–román közeledésben, a kulturális kapcsolatok elmélyítésében játszott szerepéért kapott?
– Még nem vonták meg. Az államelnöknek kell döntenie, elfogadja-e a kitüntetés etikai testületének javaslatát. De én ezzel nem foglalkozom, bár szerencsétlennek tartom a becsületbíróság határozatát.
– Ennek a lépésnek az volt az oka, hogy ön egy lapinterjúban úgy nyilatkozott: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarok nem fogják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát. Mire számít, van esély arra, hogy a centenárium a párbeszédet erősítse, vagy a feszültségek fokozódása várható az új évben? Van jó megoldás?
– Attól tartok az elmúlt év tapasztalatai alapján, hogy ebben a pillanatban jó megoldás nincsen. Amikor azt mondtam, hogy nekünk ezen a centenáriumon nincs mit ünnepelnünk, csak olyasmit ismételtem meg, amit előttem már mások is mondtak, többek között Markó Béla a zilahi kongresszusunkon. Sohasem lehet tudni, mikor mit kapnak fel. Amit mondtam, nem azért mondtam, hogy ezzel bárkit megsértsek. Viszont csak az őszinte beszédben hiszek. Azt javasoltam, kezdjünk párbeszédet arról, hogy az elmúlt száz évből mi az, amivel mi, erdélyi magyarok elégedetlenek vagyunk. Mi az, amitől félünk, miért mondjuk a román többségnek, hogy máig sem tartották be a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári ígéreteket? Miért gondolja a román többség még most, száz év után is, hogy mi, erdélyi magyarok nemzetbiztonsági kockázat vagyunk? Miért tartanak még mindig attól, hogy el akarnánk szakítani Erdélyt Romániától? Azt kértem: beszéljük ki a kölcsönös félelmeket. Nos, mindebből csak annyi maradt meg, hogy én azt mondtam: nem tudunk együtt ünnepelni. Ebből magyarellenes hisztéria lett. Engem fölnégyeltek, besóztak, megfüstöltek, fölszolgáltak és mellé megpróbáltak kiutasítani az országból. Mindez előrevetíti, hogy sajnos túlzás lenne ebben a pillanatban azt gondolni, hogy eljött az őszinte, racionális párbeszéd ideje. Pedig látom annak a jeleit, hogy nagyon sok román ember – nem feltétlenül a médiában megszólaló közvélemény-formálók − mégis megértett. Sokan megállítanak az utcán, és elmondják: őket nem sérti, amit mondtam, hiszen tudják, nem sok ünnepelni való van abban, ha egy közösségből többségi nemzet helyett kisebbségi lesz, amelynek újra és újra asszimilációs törekvésekkel kell szembenéznie. Őket a mai politika érdekli. Az, hogyan javíthatnánk együtt az ország helyzetén.
Kelemen Hunor
író, költő, politikus, az RMDSZ elnöke.
Csíkkarcfalván született 1967-ben. 1993-ban állatorvos lett, majd a Babeș–Bolyai egyetemen 1998-ban filozófusi diplomát szerzett. Társalapítója a Jelenlét című kulturális folyóiratnak, 1990-ban a kolozsvári közszolgálati rádió politikai műsorainak szerkesztője.
1997-ben az RMDSZ képviseletében a kulturális minisztérium államtitkára, 2007-től az RMDSZ ügyvezető elnöke, majd 2011-től elnöke. 2011-ben és 2012-ben kulturális miniszter, 2014-ben a Ponta-kormány kulturális minisztere, miniszterelnök-helyettes.
– A rendszerváltás után voltak jelentős vívmányok a kisebbségi jogok érvényesítésében, azonban úgy látszik, az utóbbi két-három évben a román nacionalizmus újult erőre kapott. Mi lehet ennek az oka?
– A kilencvenes évek második felétől, az uniós integráció, a NATO-csatlakozás előtt Románia próbált alkalmazkodni. Próbált úgy viselkedni, hogy a kisebbségi jogokból, főként a nyelvi jogokból felmutasson valamit. Az európai uniós csatlakozást követően azonban azt tapasztaljuk, hogy Bukarest a már megszerzett jogokból próbál visszavenni. Próbálkoznak olyan igazságszolgáltatási eszközökkel, amelyekhez a választott politikusoknak már nincsen hozzáférésük. Volt olyan bírósági döntés például, amely szerint minden olyan esetben tilos az anyanyelvet használni, amikor a törvény azt kifejezetten nem írja elő. Ami persze butaság.
– Hiszen a demokratikus jogalkotás egyik alaptétele, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt.
– Románia tehát bekerült a két elitklubba, és már nincsen szankciója annak, ha a kisebbségi jogokat nem tartják be. A másik fontos szempont, hogy felértékelődött Románia geostratégiai helyzete. Az orosz fenyegetés erősödésével Washington különlegesen szoros szövetségi kapcsolatot épített ki Bukaresttel, ami azt a látszatot erősítette, hogy az amerikai rakétavédelmi pajzs alatt már senki sem figyel oda, hogy mi történik a kisebbségekkel.
– Pedig a kisebbség helyzetén is mérhető az egész jogállamiság alakulása.
– Nyilvánvaló, hogy addig, amíg vannak olyan törvények Romániában, amelyeket nem alkalmaznak, nehéz jogállamról beszélni. Ennek csak a kisebbségi vonatkozásait emelném ki. Itt van az oktatási törvény ügye, amelyet már hat éve senki sem alkalmaz például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vonatkozásában. Adott a visszaszolgáltatások esete: törvény van rá – amelyet évek óta figyelmen kívül hagynak −, nem adják vissza a kisajátított ingatlanokat. Szabotálják a nyelvtörvény alkalmazását is. Nekünk az a dolgunk, hogy mindezt megértessük a romániai közvéleménnyel, de európai uniós partnereinkkel és Washingtonnal is.
Oh, mennyi
oh, mennyi tető egy házon
és mennyi alap nélküli ház
mintha épülne de inkább omlik
mintha egészség pedig hát láz
oh, mennyi nő egy ágyban
és ahány ágy mind üres
ha akarom akkor a melle
ha megkérem akkor tüzes
oh, mennyi vakondok csörtet
kórusban mondják - fényre fel
elvakított fényes elme
a sötétben is otthonra lel
oh, mennyi kegyes hazugság
és az úr a csalóval is kegyes
oh, mennyi tiszta lélek
és ahány igazság mind vegyes
oh, mennyi igaz ügy lett és
közben piszoktól bűzlik a ház
elveszem a kabátodat
mert hideg és hogy ne fázz
oh, mennyi humanizmus
mindenhol van már manna
olyan mindegy a halálnak
legyen new york vagy havanna
oh, mennyi csillag a léken
ömlik ránk valami mennyország
ül az isten a trónján és
kérődzik körbe a sok jószág
