A sajtótörvényt bírálja a német WAZ lapkiadó

Többoldalas nyilatkozatban foglalta össze a magyar sajtótörvénnyel szembeni kifogásait, azokkal a német kormányhoz és az Európai Bizottsághoz fordul a WAZ lapkiadó. A vállalathoz több magyar megyei napilap és a HVG tartozik.

2011. január 30., 15:15

A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a kiadó esseni központjában tanácskoztak a héten a WAZ magyarországi lapjainak vezetőivel. Bodo Hombach, a lapcsoport vezetője ezt követően kijelentette: „A törvény fő hiányossága, hogy nem világos, így mélyen elbizonytalanítja az újságírókat… A magyar törvény a feje tetejére állítja a dolgokat. Míg az újságírók a nép képviselői, ebben a törvényben éppen fordítva áll, a jogszabály úgy tesz, mintha a népet kellene megvédeni a médiától.”

A WAZ-csoport állásfoglalása szerint „ Az Orbán Viktor jobboldali konzervatív kormánya által kiadott törvény nehezen értelmezhető. Egyrészt túlságosan bonyolult, aprólékos, másrészt gumi-fogalmakat használ.” Emellett a ’fogyasztók védelmére’ hivatkozással létrehozott Médiatanácsnak túl sok hatalma van.

Hombach közölte, hogy az ügyben szükség esetén közvetlenül Orbán Viktorhoz fordul. Azzal személyesen ismerik egymást, abból az időből, amikor Bodo Hombach (1999-2002 között) az EU délkelet-európai stabilitási programjának koordinátora volt. A WAZ vezetője korábban a szociáldemokrata pártban politizált. EU-koordinátori szerepe előtt Gerhard Schröder első kormányában miniszteri rangban a kancellári hivatal vezetője volt.

A WAZ Németország harmadik legnagyobb lapkiadója, amelyhez 500-nál több újság tartozik, emellett érdekelt televíziós, rádiós, internetes cégekben is. A nagyvállalat a két alapító, egy kereszténydemokrata és egy szociáldemokrata családjainak tulajdonában van. A WAZ újságjai meghatározó szerepet játszanak Északrajna-Vesztfáliában. A rendszerváltás után a cég nagyobb érdekeltségeket szerzett Közép-Kelet-Európában: lapokat vásárolt, nyomdákat épített. A kiadó rész-tulajdonosa a milliós példányszámú osztrák bulvárlapnak, a Kronen-Zeitungnak, valamint a Kuriernak.

További írásokat olvashat Németországról a

www.ger-mania.huhonlapon