A rigai példa

Január elsején kerül forgalomba a közös valutának, az eurónak a tizennyolcadik változata. A papírpénz és az érmék nemzetiséget jelző oldaláról egy lett nemzeti viseletbe öltözött, kemény tekintetű fiatal nő, Milda néz majd ránk. Milda a lettek nemzeti figurája, ahogy a franciáké Marianne. Ő áll a rigai szabadságszobor tetején is, ő tartja magasra az ország három történelmi régióját (Kurland, Livland és Lettgallen) jelképező csillagot. Milda szimbolizálja ennek a nem egészen két és fél milliós népnek a ragaszkodását nemzeti hagyományaihoz, és vágyát a szabadság és függetlenség után.

Ez a vágy erős. A második világháború után Lettországot és a másik két balti államot annektálta a Szovjetunió. Negyven éven át szocialista szovjet köztársaságokként a Szovjetunió tagállamai voltak. A kommunizmus bukása után nyerték vissza függetlenségüket. Lettország az EU keleti bővítése alkalmából velünk együtt lett a közösség tagja. Ellentétben a nálunk honos jobboldali nézettel, ők nem tekintik magukat EU-gyarmatnak, hanem történelmük során először egy demokratikus közösség egyenrangú tagjának. Valdis Dombrovski miniszterelnök most, az eurózónához való csatlakozás alkalmából is kijelentette: „Ezzel a lépéssel is kifejezésre akarjuk juttatni, hogy a Nyugathoz tartozunk, és nem egy politikai szürke zóna részei vagyunk Oroszország és az EU között.” A brüsszeli bizottság és az EKB pedig azzal indokolta Lettország felvételét az eurózónába, hogy „megfelel a csatlakozás minden követelményének”. Sok régi és új tagállam – köztük mi is – irigyelheti ezt a megítélést.

Ennek persze ára volt. A gazdasági válság öt évvel ezelőtt az összeomlás szélére sodorta Lettországot. A rigai kormány – ellentétben a görögökkel, spanyolokkal, olaszokkal – azonnal válságkezelési programot dolgozott ki, amelyet összehangolt az EU-bizottsággal. Brüsszelben megmondták, hogy a program egyes szakaszainak megvalósítása esetén milyen segítséget nyújt az országnak a közösség.

A lett kormány drákói intézkedéseket hozott, amelyek elsősorban a közszféra munkatársait sújtották, de kisebb-nagyobb mértékben érintették a társadalom valamennyi rétegét. Csökkentették a béreket, a nyugdíjakat, megnyirbálták a szociális juttatásokat, emelték az adót.

A nép a tűrőképesség határáig jutott. De – ellentétben a korábbi EU-tagságnak köszönhető jóléthez szokott görögökkel és spanyolokkal – nem ment az utcára tüntetni, hanem dolgozott. Daniel Pavluts gazdasági miniszter szerint: „A társadalom azért akceptálta ezeket az intézkedéseket, mert őszintén beszéltünk. A megszorításokat megszorításnak neveztük, az adóemelést adóemelésnek. Nem áltattuk a népet, megmondtuk, hogy az átmeneti idő nagyon nehéz lesz, áldozatokkal jár, de ez az ára a válságból való kilábalásnak. Minden elismerésem a lett társadalomé, amely elviselte a megterhelést.”

Olli Rehn, az EU-bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa pedig kijelentette: „A lettek bebizonyították, hogy egy a gazdasági összeomlás szélén álló ország szigorú intézkedések árán megvalósított gazdasági reformokkal és az európai közösség támogatásával ki tud lábalni a válságból.”

Tény, hogy Lettország ma a gazdasági mutatók alapján az EU élcsoportjához tartozik. Számos sikeres tagállam álmodni sem mer olyan ötszázalékos gazdasági növekedésről, amilyet a lettek tavaly produkáltak. A tervezett költségvetési deficit, amelynek felső határát az EU három százalékban szabta meg, egy egész két tized. Egyszázalékos inflációjuknál Európában csupán a svédeké alacsonyabb. Csak a kilencszázalékos munkanélküliség túl magas, bár tavaly óta az is hat százalékkal csökkent.

Lettország, amely külkereskedelmének hetven százalékát az EU-országokkal bonyolítja le, reméli, hogy kedvező gazdasági feltételei növelik külföldi nagyvállalatok befektetési hajlandóságát. Ezt a várakozást erősíti Olli Rehn EU-biztos is, aki szerint az euró – mint mindenütt – Lettországban is biztosítékot jelent azoknak, akik ott akarnak invesztálni.

Litvánia is bejelentette, hogy már folynak a csatlakozási tárgyalások az EU és az EKB képviselőivel. Terveik szerint egy év múlva ők is csatlakoznak az eurózónához. A kommunizmus bukása után az EU-hoz csatlakozó országok közül eddig csak Észtországban, Szlovéniában és Szlovákiában volt hivatalos fizetőeszköz az euró. A többi kelet-európai ország, amely felvételekor szintén elkötelezte magát az euró bevezetése mellett, még nem tudja teljesíteni a csatlakozási feltételeket. Kivétel brüsszeli megítélés szerint Bulgária, amelynek valutája régóta az euróhoz kötődik, államadóssága alacsony, és pénzgazdálkodása is példásnak számít. De a szükséges megszorítások további társadalmi zavargásokkal fenyegetnek. Ezért csatlakozásának dátuma bizonytalan.

Victor Ponta román miniszterelnök viszont kilátásba helyezte, hogy országa két év múlva, 2015-ben bevezeti a közös európai valutát. A lengyelek döntését a három év múlva sorra kerülő parlamenti választások előkészítése akadályozza. Előtte egyik párt sem vállalja az euró bevezetését feltételező gazdasági megszorításokat. Magyarország, amely a rendszerváltás után zászlóshajónak számított az új tagállamok között, mára ezen a téren is utolsó. Orbán Viktor – aki úgy tesz, mint ha az euró bevezetésével az uniónak tenne szívességet – arról beszélt, hogy 2020-ra leszünk készek a csatlakozásra.

Mi volt Lettország gazdasági sikereinek lényege? Mindenekelőtt az, hogy már a válság kezdetén elhatározta: megpróbálja saját erőből megoldani a nehézségeket. A rigai kormány mindjárt a gazdasági válság kezdetén reformprogramot dolgozott ki, és azt később következetesen végrehajtotta. Az ezzel járó megszorításokat a társadalom vállalta, mert hitt a kormánynak, hogy a válság legyőzésének átmeneti nélkülözés az ára. A rigai kormány nem ellenségének tekintette az EU-bizottságot, hanem Lettországot egyenrangú tagként kezelő demokratikus szövetségnek. A bizottság vezetőit nem gazdasági analfabétáknak nevezte, akikre egy vidéki kóceráj vezetését sem bízná, hanem segítőkész szakembereknek. A válságot nem sehova nem vezető unortodox módszerekkel próbálták legyőzni, hanem jól bevált hagyományosakkal, amelyeknek a sikeres nyugati országok köszönhetik mai helyzetüket. Nem pávatáncoltak Brüsszelben és otthon, hanem igazat mondtak.

Az eredmény ismert.