A remény embere

Velencében, ahol az élő legenda, Lerch Walesa és felesége is megjelent az életrajzi film bemutatóján, a közönség ovációval fogadta az elnöki párt. A világhíres rendező, Andrzej Wajda az idén életmű-díjat kapott Olaszországban, és a lengyelek csak sajnálhatják, hogy az új alkotást versenyen kívül vetítették, mert a pletykák szerint a főszereplő, a Walesát alakító Robert Wieckiewicz lett volna a legesélyesebb a legjobb színész díjára.

A hivatalos hazai premiert, amelyre Varsóban szombaton került sor, megelőzte a tengerparti Gdansk városában az ünnepélyes vetítés – ez a Szolidaritás születési helye és Lech Walesa városa, ezért érezték úgy az alkotók, hogy ezen a különleges helyen kell először bemutatni Lengyelországban a filmet. A közönség – csakúgy, mint Velencében – itt is ünnepelte az alkotókat, de a vélemények már jóval megosztottabbak voltak.

Stefan Chwin professzor, író azt nyilatkozta: „Nagy érdeklődéssel tekintettem meg ezt a filmet, de az az érzésem, hogy nem ez Andrzej Wajda legjobb alkotása, a régi filmjei határozottan jobban tetszettek. Az hiányzik nekem ebből a filmből, ami Wajdában a legértékesebb: a keserű irónia. Azoknak, akik nem emlékszenek azokra az időkre, sok információval szolgál, de a fiatalságnak mégis inkább azt javasolnám, hogy megfelelő távolsággal kezeljék, mert ez a film sok egyszerűsítést tartalmaz.”

Az Oscar-díjas Andrzej Wajda, a lengyelek rendezőmestere legújabb filmjében a nagy történelmi átalakulás, a rendszerváltás korszakát mutatja be Lengyelországban, amely nemcsak a pártgyűléseken, a nagy tömegdemonstrációkon, a kerekasztal-tárgyalásokon zajlott, hanem az egyik gdanski panel lakásban, Lech Walesáéknál is. A film egyik főszereplője a szakszervezeti vezető felesége, Danuta, és megjelenítik három gyermeküket is, csakúgy, mint a híres olasz újságírónőt, Orianna Fallacit, aki annak idején interjút készített a lengyel ellenállás vezérével. A hivatalos tájékoztatók szerint a film elbeszélés egy férjről, apáról, egyszerű munkásról, aki felszabadította az álmot a szabadságról több millió ember szívében.

A rendező azt nyilatkozta filmjéről: Azért készítettem el ezt a filmet, hogy visszaadjam Walesának a neki járó szerepet. A többi nem az én dolgom.” Minden bizonnyal ezzel arra utalt, hogy Walesa fénye az utóbbi években erősen megkopott – hazájában ugyan senki nem vonja kétségbe a rendszerváltáskor játszott kiemelkedő szerepét, de az államfői poszton eltöltött évei sokat elvettek e dicsőségből – utoljára 2000-ben indult a köztársasági elnöki székért, akkor mindössze 1 százaléknyi szavazatot kapott.

„Manapság kevesen emlékeznek Walesa nagyságára, ugyanakkor minden negatívumot, minden gyengeségét kibányászták ellene. Kérdem, miért?” – mondta Wajda a Newsweeknek adott interjújában. A filmben Walesa sorsát az 1970-es évektől kezdve kísérhetjük figyelemmel, s az Egyesült Államok Kongresszusában 1989-ben elhangzott híres beszédével ér véget az alkotás. Az újságírók már ebben az interjúban a rendező szemére vetették, hogy Wajda mitologizálja a Szolidaritás egykori vezérét, és azt is felvetették, hogy Walesa ma inkább az ellentétek embere, mint a reményé. De a Márványember és a Vasember híres rendezője úgy véli, hogy a lengyeleknek szükségük van arra, hogy emlékezzenek Walesára nagyságának idejéből, éppen ma, amikor az országban túlságosan nagy a megosztottság és a gyűlölködés. A lengyel demokrácia sokkal gyorsabb kialakulására számított, a demokrácia lengyel kiadása „kulturált, de nem civilizált”. Úgy véli, a lengyelek nem tanultak meg hinni magukban: „Folyton azt a panaszt halom, hogy mások jobb dolgokat produkálnak, jobb könyveket írnak. Na akkor tanuljatok, lengyelek!” – jelentette ki Wajda.

Az új film Velencében hatalmas sikert aratott, 90 filmfesztiválra hívták meg szerte a világban. S még az is lehet, hogy ennél is nagyobb lesz a sikere – a lengyel filmintézet ugyanis az idén a Walesa – a remény emberét jelölte a legjobb külföldi filmek Oscar díjasai közé. A kulturális miniszter, Bogdan Zdrojewski szerint a Velencében elért siker már számít valamit, emellett a film megfelel a történelmi tényeknek, habár a részleteket nem mutatja be, hiszen bizonyos rövidítések szükségesek voltak elkészítéséhez.