A líbiai kapcsolat

Az ifjú (ma 39 éves) Szaif Kadhafi 1997-ben iratkozott be posztgraduális hallgatóként Bécsben az Imadec amerikai gazdasági magánegyetemre, amelynek igazgatója akkortájt egy szabadságpárti funkcionárius volt, ő mutatta be 1998-ben a diktátor fiát Haidernek.

A két férfiú között rögtön kialakult a rokonszenv, s hamarosan együtt jártak VIP-eseményekre, elegáns síversenyekre és a bécsi operabálra. Nem csoda, hogy Haider a papára is kíváncsi volt.

Az első látogatást 2000 májusában szervezték meg, teljes titokban. Még vízumkérelemnek sem maradt nyoma. Egy amerikai újságírónőnek köszönhetően azonban az ügy kipattant. Interjúra igyekezvén, Kadhafi katonai sátrában ismerősnek tűnő európaiba ütközött. Bár a sietve távozó osztrák politikustól nem kapott választ kérdéseire, Kadhafi készségesen adott felvilágosítást vendégéről. Akinek társaságában ott volt az időközben csődbe ment Hypo Adria Bank igazgatója, a viselt dolgai miatt most bíróság előtt álló Wolfgang Kulterer éppúgy, mint az ifjú Kadhafi volt évfolyamtársa, Gerald Mikscha.

Az első látogatást alig hat héttel követte a második. A gazdasági küldöttség Haiderrel az élén érdektelen programot bonyolított, s a Hypo Bank egy jelentéktelen üzletkötésén kívül látszólag üres tarsollyal tért haza. (A soványka szerződés az OMV líbiai olajvásárlásainak fedezetére szolgáló pénzek átmeneti karintiai parkoltatását biztosította.) Harmadszorra, 2002-ben Haider már a feleségét is magával vitte. Ezután alakította meg a líbiai–osztrák baráti társaságot. Elnöke természetesen ő maga lett.

Szaif Kadhafi eközben élte a dúsgazdag léhűtők életét. Sofőrje diplomata- rendszámú luxuslimuzinon szállította mindenhova (az egyetemre is). Kedvelte a lakhelyéül szolgáló 450 négyzetméteres luxusvillát, gyakran látogatta a közelében lévő heurigert, amely máig magán viseli bőkezűségének nyomát: szép keleti szőnyegek díszítik.

A sajtónak éveken át témát adtak a líbiai ifjú bécsi kalandjai. Már a tartózkodási engedély megadása sem volt problémamentes. Amikor azonban a hosszabbítás megtagadására válaszul Tripoli azzal fenyegetőzött, hogy többé nem ad vízumot osztrák állampolgároknak, a hatóság szigora megenyhült.

A dúsgazdag diák éjszakai élete, zajos életformája visszatetszést keltett. Nagy érdeklődés kísérte kedvenc háziállatainak Bécsbe hozataláért vívott küzdelmét. Benny és Fred, a két másfél éves bengáli tigris viszonylag hamar otthonra lelt a schönbrunni állatkert külön ketrecében. Ahol aztán a láthatóan elérzékenyült gazdi gyakorta feltűnt testőreinek gyűrűjében – a rossz nyelvek szerint sűrűbben, mint az egyetemen.

Volt kínosabb ügye is a diktátor fiának. Egy ukrán hölgy állítólag a kertben egy fára mászva próbált hozzá bejutni, amikor lezuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett. Az a hír járta, hogy a testőrök bántalmazták. Az igazság soha nem derült ki, s a nőt a gorillák, amint lehetett, eltávolították.

Az osztrák közvélemény lassan hozzászokott Haider és Kadhafi barátságához, a szűkebb pátria, Karintia pedig bizonyos előnyökhöz is jutott. Kevéssé firtatták például a hátteret, amikor a szociális érzékenységű tartományfőnök Karintia lakosainak az országos átlagnál jóval olcsóbb üzemanyagot biztosított (tüntetve ezzel a központi kormányzat üzemanyagár-politikája ellen). Persze líbiai barátainak jóvoltából. Azt pedig régóta suttogják, hogy néhány százezer dolláros adagokban diszkrét csomagok személyes átadása révén Haider pártjának is jutott „kis” támogatás.

2004-ben Gerald Mikscha hirtelen eltűnt Ausztriából. Sok millió euróval együtt. Szaif egykori évfolyamtársa ekkor már nem volt Haider személyi titkára, ám a líbiai programokban továbbra is részt vett. Hírek szerint Svájcban egy gazdag sejk tanácsadójaként bukkant fel, mások úgy tudták, Paraguayban dőzsöl. Haidernek bizonyára pontosabb információja volt, mert kétszer is küldöncöt menesztett hozzá, hogy térjen vissza. Az eltűnt pénzről azonban 2008. őszi haláláig hallgatott. Nemrégiben Gerald Mikscha zavaros pénzügyei ugyanúgy a nyomozók célkeresztjébe kerültek, mint a szintén Haider-közeli PR-szakemberek tevékenysége, s mindez összefügghet a líbiai adományokkal. Valószínű, hogy a nemrégiben Vadúzban megtalált titkos folyószámlára is a diktátor jóvoltából került 45 millió.

Most, a Kadhafi elleni világméretű összefogás idején kezd kínos lenni ez a kapcsolat. Ráadásul a még Kreisky nevéhez fűződő Líbia-barátság Ausztria számára nem is volt olyan gyümölcsöző.

A legendás, ám az arab világ iránt táplált vonzalma miatt sokszor bírált Bruno Kreisky már 1975-ben találkozott a Nyugat által elutasított Kadhafival Tripoliban, ahova a Szocialista Internacionálé küldöttségének vezetőjeként érkezett. A líbiai vezérnek nem esett rosszul, hogy valaki megpróbálja kirántani a nemzetközi elszigeteltségből, ez azonban nem akadályozta abban, hogy ugyanebben az évben, decemberben egy kommandót küldjön Bécsbe, az OPEC minisztereinek megtámadására.

Az igazi döbbenetet azonban Kreisky 1982-ben váltotta ki, amikor hivatalos látogatáson fogadta Kadhafit. Kicsivel azután parolázott vele Bécsben, hogy Reagan elnök szankciókat rendelt el Líbia ellen. Az 1969-es puccs óta Ausztria volt az első nyugati ország, amely fogadta Líbia terroristának tartott vezérét. Kreisky baráti gesztusainak hátsó szándéka volt: abban bízott, hogy ellenszolgáltatásként a romokban lévő osztrák állami ipar zsíros megrendeléseket kap a sivatagi országtól.

Nem vetett Ausztriára túl jó fényt a későbbi Noricum-ügy sem. A linzi Voest leányvállalata 1985-ben hajózta be Líbia felé az első fegyverszállítmányokat. Kreisky a 6. flotta fenyegető jelenlétével magyarázta a szállítást – az athéni osztrák nagykövet viszont, aki az akkor hadban álló és embargó sújtotta Iránt nevezte meg valódi célországként, rejtélyesen elhalálozott. Később, amikor az Abu Nidal-csoport a schwechati repülőtéren merényletet követett el, az ekkor már nyugdíjas Kreisky Kadhafi közbenjárásával akarta rávenni a terroristákat, hogy kíméljék Ausztriát. Cserébe csendben „kiadták” volna az egyik sebesült terroristát. Az akkori osztrák kormány ehhez nem volt partner. (Valószínűleg csak híresztelés, hogy 2008 tavaszán Ausztria Kadhafi közvetítésével érte el a Maliban fogva tartott túszok kiszabadulását.)

Az 1,2 milliárd eurós líbiai vagyon ausztriai zárolása egyértelmű tény. Az összeg nem végleges – és még nincs adat az ingatlanvagyonról, a vállalati és alapítványi részesedésekről. Baráti gesztusra Kadhafiék ezúttal nem számíthatnak. Igaz, kérdés, hogy Ausztria – Haidert és társait leszámítva – profitált-e valaha valamit is ebből a nagy barátságból.