A kormány mérni kezdi a britek boldogságszintjét
Mi a boldogság? Ezt a kérdést eddig jobbára csak a költők tették fel, hogy aztán életüket és költészetüket a kérdés megválaszolásának szenteljék, többnyire meglehetősen eredménytelenül. Mostantól azonban a politika is beszáll a boldogság-versenybe, ugyanis rendszeresen mérni fogja a brit lakosság boldogságszintjét a kormány – jelentette be a miniszterelnök.
David Cameron a napokban indította el hivatalosan is a programot, mondván: a nemzet általános anyagi és lelki jólétének feltérképezésére az eddig használt mérce, vagyis a hazai össztermék (GDP) nem alkalmas.
Cameron londoni sajtóértekezletén több példát is hozott arra, hogy a számok önmagukban igen csalóka dolgok, és a statisztikák sokszor épp az ellenkezőjét mérhetik annak, mint amire szánták az adatokat. A GDP-t például alaposan emelheti akár egy földrengés is, hiszen az újjáépítés kiadásai a hazai össztermék gyarapodásaként jelentkeznek. Ugyanígy, ha egy várost bűnözési hullámtól szenved, az is GDP-pluszt jelenthet, mivel a lakók többet költenek lakatokra, vagy növekszik a biztonsági őrök száma. A súlyos betegségek is növelik a GDP-értéket, mivel a nagyobb gyógyszerfogyasztás is a gazdaságot élénkítő tényezőként jelentkezik a hivatalos adatokban.
Mindezek alapján a pusztulás, a bűnözés, a betegség mind "haladásként" lenne elkönyvelhető, ha az egyetlen mérce a GDP lenne - fejtegette a konzervatív vezető. Cameron idézte Robert Kennedy néhai amerikai politikust, aki már több mint négy évtizeddel ezelőtt kijelentette: a GDP "nem mutatja ki gyermekeink egészségét, oktatásuk minőségét, nem méri bölcsességünket, sem hazánk iránti elkötelezettségünket ... mindent mér, csak azt nem, ami miatt érdemes élni".
A brit kormányfő a hazai példák közül az egyik legnagyobb feszültségforrást jelentő bevándorlást említette, amely szavai szerint jót tesz ugyan a gazdasági növekedésnek, de "nem gondolták igazán át" a közszolgáltatásokra és a társadalmi összetartásra gyakorolt hatását. Cameron megemlítette az olcsón kapható szeszes italokat is, amelyek ugyancsak élénkítik a növekedést, ám a rendre és a törvényességre gyakorolt hatásukat a GDP már nem méri.
A kormányfő szerint az eddigi "alapvetően elhibázott megközelítés" az oka annak, hogy a nyugati társadalmakban – jóllehet a GDP-érték évtizedeken át töretlenül emelkedett – a társadalmi elégedettség stagnált, sőt egyes esetekben még romlott is.
Cameron szerint mindebből nem az következik, hogy a kapitalizmus kudarcot vallott, és a pénz minden nyomorúság forrása, mert ez "teljesen téves, naiv következtetés" lenne. Azt azonban hivatalosan el kell ismerni, hogy a gazdasági növekedés csak a cél elérésének eszköze, nem maga a cél, ezért az "ország hogylétének" mérésére a GDP-nél jobb módszer kell - tette hozzá.
Ennek érdekében a brit statisztikai hivatal (ONS) jövő áprilistól a háztartások helyzetének felmérésére szolgáló kérdőívekhez új kérdéseket is csatol, hogy a puszta anyagi helyzeten túli általános jólétet is megpróbálja meghatározni.
Az ONS a tervek szerint 2012-ben teszi közzé első társadalmi "boldogságindexét". Az ötlet David Cameron régi vesszőparipája. Még ellenzéki vezetőként, 2005-ben kijelentette: ideje felismerni, hogy "az élet nem csupán pénzből áll... nemcsak a GDP-re kell összpontosítani, hanem a GWB-re is". (Az angolul tanulók kedvéért ez a "General Wellbeing", vagyis az általános jólét, jó közérzet rövidítése).
Az ötlet természetesen élénk vitát váltott ki a britek körében. A szkeptikusok egy része kerek perec “porhintésnek” bélyegezte az ötletet. Volt, aki szerint inkább azt kéne mérni, mennyire teszi a kormány és a politika boldogtalanná az embereket. Egy Mark Wallace nevű író blogjában alternatívaként a “boldogtalanság index” bevezetését ajánlja:
“Nem lenne jobb, ha a kormány számot vetne azzal, milyen boldogtalanná teszik az embereket az általa ellenőrzött dolgok, és aztán ezek csökkentésén munkálkodna? Adó, deficit, a privát szféra megszállása, TV hirdetések, mindenbe beleszóló illetékesek, kórházi fertőzés, túlzó parkolási díjak és büntetések, trafipax – a lista hosszan folytatható. Ezt szerkesszék össze egy boldogtalanság indexbe, és munkálkodjanak a kormányzat által okozott boldogtalanság csökkentésén. Ez visszafogottabb, mégis reálisabb módja lenne a Bruttó Nemzeti Boldogság növelésének” – írja Wallace.
“A boldogságot nem lehet papíron megragadni, mint ahogy üvegbe zárni sem, és ha valaki megpróbálná az emberi boldogság egész skáláját egyetlen adatba sűríteni, én lennék az első, aki ezt elutasítaná” – mondta a kormányfő, aki ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a nemzet jólétének feltérképezése segítene megítélni, javul-e az életünk és végső soron olyan kormánypolitika kialakításához vezethet, amely jobban összpontosít majd mindarra, amiért érdemes élni.
