A kabuli reptérnél megölt afgánok fele tálib lehetett
A halálos áldozatok száma folyamatosan emelkedik.
A kabuli repülőtérnél elkövetett robbantásokban megölt emberek közül legalább 28 a tálib mozgalom tagja volt – mondta egy tálib tisztségviselő pénteken a Reuters hírügynökségnek. „Több emberünket veszítettük el, mint az amerikaiak” – mondta a tisztségviselő, aki neve elhallgatását kérte, majd azt is hozzáfűzte, nem tartja indokoltnak, hogy meghosszabbítsák a külföldi erők Afganisztánból való távozásához szabott augusztus 31-i határidőt, számolt be az MTI.
A csütörtök délutáni kettős öngyilkos merényletben 13 amerikai katona vesztette életét, és több tucatnyi, a repülőtér körül tartózkodó ember, köztük a friss közlés szerint számos tálib fegyveres. Kabuli egészségügyi tisztségviselők helyi híradások 60 civil haláláról számoltak be. A The Wall Street Journal című amerikai lap washingtoni idő szerint késő esti jelentése szerint viszont a halálos áldozatok száma közben 103-ra emelkedett, miután a 13 amerikai katona mellett 90 civil is meghalt a merényletek következtében. Közben egy a kabuli repülőtéren állomásozó nyugati biztonsági tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek pénteken azt mondta, hogy a civilek Kabulból való kimenekítését felgyorsították a repülőtérnél előző nap történt merényleteket követően.
(Kiemelt kép: Önkéntesek és egészségügyi dolgozók mentőautóba tesznek egy robbantásban megsérült férfit a kabuli repülőtér közelében 2021. augusztus 26-án. Fotó: Wakil Kohsar / AFP)