A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

A házassággal úgy vagyunk, mint a kalitkával: a kint levő madarak erőnek erejével be akarnak jutni, a már bennlevők meg ki akarnak szabadulni.

Michel Eyquem de Montaigne
1533, Périgord – 1592, Périgord

Francia író, filozófus és moralista. Az esszé műfajának megteremtője.

Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermeke, apja szabadelvűként nevelte, a latint szinte anyanyelvként beszélte. A toulouse-i egyetemen filozófiát és jogot hallgatott.

1554-ben törvényszéki tanácsos lett Périgueux-ben, majd 1557-ben parlamenti tanácsos Bordeaux-ban. Itt ismerte meg La Boétie-t, akivel szoros barátságot kötött. A költő-politikus korai halála mélyen megrázta. 1570-ben, apja halála után visszavonult családi birtokára, előbb La Boétie irodalmi munkáinak kiadásán fáradozott, majd 1571-80 között megírta az Essais (Esszék) első két kötetét.

Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai között. Bizalmi embere volt Navarrai Henriknek (a későbbi IV. Henriknek), aki Montaigne kastélyában is töltött néhány napot.

1580-81 között hosszabb utazást tett, ellátogatott Észak-Franciaországba, Németországba, Svájcba, Olaszországba. Itáliában 14 hónapot töltött. Utazásairól a Journal de voyage (Útinapló) tanúskodik.

Távollétében Bordeaux polgármesterének választották, négy évig látta el hivatalát.

Utolsó éveiben ismét az Esszéken dolgozott. Az eredeti szöveget hatszáz kiegészítéssel bővítette, és egy harmadik könyvet is csatolt hozzá (1588).

A változatos témákat feldolgozó Esszék filozófiája szkeptikus: ,,a bölcselkedés nem más, mint a meghalás tudománya”. Szemléletmódja, világlátása szkeptikus és sztoicista, ember- és jövőképe borúlátó. Többnyire Vergilius, Seneca, Cicero és Horatius történeteiből, elmélkedéseiből indulva jut el saját gondolatának megfogalmazásáig.

Barátjának, La Boétie-nek halála, és saját tanácstalansága, betegségei, lelkiállapota írásainak fő tárgya, háttérben mindig a klasszikus, görög-latin kultúrával, és a jelenkor vallásháborúinak fenyegető közelségével. Visszatérő témái a sértés és megbocsátás, a támadások elviselése, a lelki és testi szenvedélyek-szenvedések, hazugságok és lustaságok, a félelem és a képzelet hatalma. Tárgyát történetekkel, anekdotákkal, események elbeszélésével világítja meg. A fejezetek középpontjában ő maga áll, a külső világ a saját tudatán átszűrve értelmeződik.

Sztoicizmusát életszeretete, epikureizmusa enyhíti. A gyermekek neveléséről írt tanulmányai nagy hatással voltak a pedagógia fejlődésére. A humanizmus emberideálját, a sokoldalú, értelmes, erkölcsös ember kialakítását állítja célként a nevelés elé.

Montaigne az embert önmaga megfigyelésével akarta megismerni, a reneszánsz szellemét végső következtetéséig vitte, elvetette a skolasztikus arisztotelizmust, bírálta a kereszténység dogmáit.

Az Esszék 1803-ban jelent meg először magyar nyelven Nagy Tóth József fordításában.