A hét aforizmája
Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:
Amikor már semmire nem számíthatunk, mindenre kell számítanunk.
Pierre-Jules Renard
(1864. február 22. – 1910. május 22.)
Francia író és drámaíró, a Goncourt Akadémia tagja.
Egy közép-franciaországi faluban nőtt fel, kispolgári családban. A tanárképző főiskolára nem jutott be, házitanító, majd újságíró lett Párizsban. 1889-ben egyik alapítója az impresszionista írókat tömörítő Mercure de France c. folyóiratnak. 1900-tól falujának, Chaumot-nak polgármestere lett, a nyarakat ott töltötte.
Első regénye (L’Écornifleur, 1892) zajos sikert aratott. A párizsi irodalmi kávéházak állandó vendége volt, több művében (A smokk, későbbi kiadásokban: Az élősdi) ábrázolta szenvtelen, ironikus módon az irodalom világának élősködőit.
Legnépszerűbb könyve, az 1894-ben megjelent Poil de Carotte (Csutak úrfi) keserű gyermekkori élményeit, anyja szeretetlenségét eleveníti fel.
A polgári házasság problémáit megvilágító könnyed színműveit (Plaisir de rompre/Öröm szakítani; Pain de ménage/ Házi kenyér) a közönség nagy tetszéssel fogadta. Chaumot-i élményeiből született Nos freres farouches/Vad testvéreink című, finom realizmussal megírt életképsorozata újat hozott a francia irodalom parasztábrázolásában.
Legmaradandóbb alkotása a Journal/Napló a társadalmi érintkezés minden konvencióját, apró, lényegtelennek tűnő eseményét pőrére vetkőzteti. Huszonhárom éves korában, még első regényének megjelenése előtt kezdett hozzá - Kiadatlan naló címen -, és csak életének utolsó hónapjaiban, betegsége miatt hagyta abba. Másfél évtizeddel halála után, 1925-27 között adták ki először.
Írására a Goncourt-ok naplója serkentette, de nem azt akarta utánozni.
"Naplómnak olyannak kell lennie, hogy ne csak fecsegés legyen, mint gyakran a Goncourt-oké. Arra kell szolgálnia számomra, hogy kialakítsa a jellememet, hogy szüntelenül megjavítsa és helyreigazítsa." "A Goncourt-ok elmondták, amit kellett, a többiekről, de nem mondták el, amit kellett, önmagukról."
A Journal a francia irodalom egyik legszellemesebb alkotása: villogó paradoxonok, tömör aforizmák, remekbe szabott portrék gyűjteménye.
Nagy hatást tett a Nyugat-nemzedék prózaíróira.
