A gyarmatosítók által elrabolt műtárgyak kerültek vissza Afrikába

A gyarmatosítók rengeteg műtárgyat hoztak el a 19. században Afrikából

2021. október 27., 21:14

Szerző:

A Cambridge-i Egyetem visszaadta Nigériának azt a bronz kakasszobrot, amelyet a 19. században vittek magukkal az egykori Benini Királyságból a brit gyarmati haderők, több száz más műkinccsel együtt – írja az MTI.

A bronzszobor 1897-ben a Benini Királyság székhelyéről, a mai nigériai Beninvárosból került az Egyesült Királyságba, majd 1905-ben az egyetem egyik diákjának az édesapja adományozta a cambridge-i Jesus College-nak. Az intézmény 2019-ben jelentette be, hogy visszaadja Nigériának az ereklyét.

A szobor átadása fontos mérföldkő az afrikai országok által évek óta vívott harcban, amelynek célja, hogy visszaszerezzék a gyarmatosítók által elkobzott kincseiket.

„Ezt meg kellett tenni a műkincs egyedülálló öröksége és történelme iránti tiszteletből”

– mondta Sonita Alleyne, a Jesus College vezetője, mielőtt átadta a bronzkakast a nigériai küldöttségnek.

Francia művészettörténészek becslése szerint Afrika kulturális örökségének körülbelül 90 százaléka Európában van. A tárgyakat 1892-ben lopták el a Dahomey Királyságból. Az 1960-ban függetlenné vált nyugat-afrikai ország összesen ötezer tárgyat követel vissza Franciaországtól.

Macron hangsúlyozta: a tárgyak visszaadása

„nem a kulturális javak újranacionalizálása, hanem az egyetemesség megteremtése, a kulturális javakhoz való hozzáférés biztosítása”.

Úgy vélte, hogy a külföldi tárgyakat nem szabad egyszerűen eltávolítani Franciaországból. Elengedhetetlen az afrikai partnerekkel való együttműködés – mondta.

A tárgyak visszaszolgáltatásának részeként hét héten belül Macron fogadja a benini elnököt, Patrice Talont. Beninben új múzeumot hoznak létre a visszatérő műkincsek számára Franciaország anyagi támogatásával. Párizs tavaly arra tett ígéretet, hogy 35 millió euróval támogatja az abomeyi múzeumot.

(Kiemelt kép: A bronzkakas visszaadása Sonita Alleyne(b), a Jesus College vezetője és Abba Isa Tijani(j) a nigériai múzeumok nemzeti bizottságának vezetője Handout / University of Cambridge / AFP)

Richard Questtel, a CNN sztárriporterével beszélte állt Szijjártó Péter, magyar külügyi és külgazdasági miniszter, hogy miért és hogyan csökkent Ukrajna támogatása Európában, külön kiemelve Lengyelország távolodását az ukrán gabonaimport miatt. Szijjártó szerint, Magyarország is lehetne Ukrajna olyan szövetségese, mint Lengyelország korábban, ha Ukrajna tiszteletben tartaná a magyar kisebbség jogait.