A finn miniszterelnök elmondta, hogy miért az övék a világ legboldogabb ország
Három területet emelt ki.
Interjút adott a The Observernek Sanna Marin finn miniszterelnök – írja az Index. A miniszterelnök azt mondta, hogy egyértelmű céljuk a finn jóléti társadalom fenntartása, de nem szeretnék, hogy ez környezetvédelemi szempontok rovására menjen.
„Egyenlőség, jól finanszírozott oktatási rendszer és erős jóléti állam”
– mondta Sanna Marin arra kérdésre, hogy miért teljesít jól Finnország a nemzetközi felmérésekben. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) még áprilisban nevezte meg Finnországot a világ legboldogabb országának, egy olyan felmérés alapján, amely során a megkérdezett állampolgárok 1-10-ig terjedő skálán értékelhették azt, hogy mennyire elégedettek.
A kiváló eredményhez az is hozzájárult, hogy Finnország jól kezelte a világjárványt. A koronavírus-járvány során az 5,5 milliós országban mindössze 1300-an haltak meg a fertőzés által kiváltott szövődmények miatt.
Marin azt is elmondta az interjú során, hogy a tervek szerint 2027-re teljesen megszüntetik a hajléktalanságot az országban. A miniszterelnök emellett azt a vállalást is megismételte, amely szerint már 2035-ben – 15 évvel az uniós klímacél előtt – karbonsemlegessé teszik a finn gazdaságot.
(Kiemelt kép: Sanna Marin finn miniszterelnök az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve nyilatkozik 2021. október 21-én. Fotó: Olivier Hoslet/MTI/EPA)