A Diadal tér árnyékában

Tavaly nyár óta minden harmincegy napos hónap utolsó napján tüntetéseket tartanak (vagy legalábbis igyekeznek tartani) az orosz nagyvárosokban a radikális ellenzék képviselői. Nem a hatályos törvények ellen tiltakoznak, ellenkezőleg: az alaptörvény védelmében emelik fel szavukat.

Az Oroszországi Föderáció alkotmányának 31. cikkelye kimondja: „A polgároknak joguk van békésen, fegyvertelenül gyülekezniük, gyűléseket, összejöveteleket, tüntetéseket, felvonulásokat és állótüntetéseket (picketing – piketyirovanyije) tartani.” Ennek a 31. cikkelynek a tiszteletben tartását követelik a hatóságoktól minden hó 31-én e megmozdulások résztvevői. A dolog paradoxonja az, hogy a hatóságok éppen a gyülekezési szabadság megsértése ellen tiltakozni próbálók gyűléseit nem engedélyezik.

Formailag törvényesen. Az idén május 31-ére tervezett moszkvai nagygyűlésre például a hatóságok azon a címen nem adtak engedélyt, hogy a helyszínére, a korábban Majakovszkij nevét viselő Triumfalnaja (Diadal) térre az autóralisok már korábban kértek helyfoglalást. Amikor aztán néhány száz tüntető – egyébként plakátok, transzparensek, hangszórók nélkül – mégis megjelent a helyszínen, a rendőrök harmincöt személyt előállítottak. Többnyire nem is különösebben durván lökdösték be őket a rabszállító kocsikba, s állítólag mindössze egy újságírónak törték el a karját. Pénzbüntetést róttak ki rájuk, és legkésőbb másnapra valamennyiüket hazaengedték.

Ki akar még kapni?

Vidéken már nem mindenütt volt ennyire sima a hatósági fellépés. Szentpéterváron odáig fajultak a dolgok, hogy a rendőri elöljárók kénytelen voltak eljárást indítani egy zászlós ellen, aki a Nyevszkij proszpekten ütötte-verte a tüntetőket, miközben azt kiabálta, hogy „görények, vaze, ki akar még kapni?”. Két héttel később azonban megszüntették az eljárást, mert megállapították, hogy a rendőr jogszerűen járt el.

A zsaruk azonban – ha nem is parancsban – azóta magától Vlagyimir Putyintól kaptak biztatást az erélyes fellépésre. A miniszterelnök, aki már korábban is elhíresült „népies” kiszólásairól („a terroristákat a reterátba fojtjuk”), a Kommerszant című napilap tudósítójának a minap helyeslően nyilatkozott arról, hogy a hatósági intézkedésekkel szembeszegülőket „gumibotos kupán vágással kínálják meg”.

Erre legközelebb augusztus 31-én nyílt lehetőség. Miután ugyanis augusztus 12-én a hatóságok nem engedélyeztek egy Jurij Luzskov leváltását követelő tüntetést (a polgármester a szörnyű moszkvai hőség és szmog idején javában nyaralt), az ellenzék ismét a hónap utolsó napján hirdette meg „ügyeletes” megmozdulását a Triumfalnaja térre. A hatóságoknak megint csak volt törvényes alapjuk a nemre. Előbb azzal utasították el az alkotmányt védő civileket, hogy a kért helyszínre már a véradók jelentettek be felvonulást, majd pofonegyszerű ürügyet találtak a tiltásra. Bejelentették, hogy a tér alatt garázs épül, ezért körülkerítik, és ott hosszú ideig semmiféle rendezvény sem tartható. Ezek után már a megelőző napon, amikor néhány tüntetésszervező és újságíró megjelent a téren, hogy megszemlélje a helyszínt, rövid úton előállították őket.

Fekete hollók

Ennek ellenére 31-én kora este a hatósági közlés szerint négyszáz, a rendezők szerint másfél ezer ember gyűlt össze a Triumfalnaja téren, a gyülekezés szabadságát követelve. (A rohamrendőrök és az újságírók együttesen többen voltak.) Ekkor százhárom személyt vittek el a „fekete hollóknak” nevezett rabszállító kocsik.

Hasonló békés tüntetések voltak több vidéki városban is. Egy-két helyen a hatóságok nem oszlatták fel a gyűléseket, másutt viszont még gorombábban léptek fel, mint Moszkvában. A fővárosi megmozduláson jelen volt az Európai Parlament egy finn és egy holland képviselője is, ők döbbenten nyilatkoztak a látottakról. A moszkvai tüntetéssel egy időben az ottani résztvevőkkel szolidaritást nyilvánító megmozdulásokra került sor több külföldi városban, például Torontóban, Londonban, Tel-Avivban.

A kívülállók különösen azon csodálkoznak, miért lép fel az oroszországi hatalom a számbelileg jelentéktelen, apró csoportokra oszló, hol liberális, hol nacionálbolsevik (Egyet Nem Értők, Szolidaritás, Jabloko, Másik Oroszország, Moszkvai Helsinki Csoport, Baloldali Front stb.) nem parlamenti ellenzékkel szemben. Annál is érthetetlenebbnek tűnhet ez az intolerancia, mint hogy mind Medvegyev elnök, mint Putyin kormányfő népszerűsége jócskán a hetven százalék fölött jár.

Őfelsége ellenzéke

A tényleges ellenzékhez azonban Oroszország vezetői hagyományosan nincsenek hozzászokva. Emellett bizonyára tartanak a hólabdaeffektustól, attól, hogy – a nehéz gazdasági és más körülmények hatására – ezekhez a csoportokhoz újabb és újabb személyek, csoportok tapadhatnak.

A „hatalom pártjának” nevezett Egységes Oroszországnak az Állami Dumában bő kétharmados többsége van, de az alapvető kül- és belpolitikai kérdésekben rendszerint még a három ellenzéki párt valamiféle támogatására is számíthat. Mégis, a Politikai és Gazdasági Kommunikációk Ügynöksége nevű orosz agytröszt legújabb jelentésében arra utal, hogy a jövőre esedékes parlamenti és regionális választások előtt a hatalom esetleg még ezeket a „domesztikált”, az őfelsége ellenzékének minősíthető pártokat is megpróbálja destabilizálni. A hatalom dolgát megkönnyíti, hogy immár a régiók (köztársaságok, megyék) kormányzóit is a Kreml nevezi ki.

A demokratikus közvéleményt fölöttébb aggasztja, hogy egy nemrégiben hatályba lépett törvény feljogosítja a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot arra, hogy figyelmeztetésben részesítse a „bűncselekményre készülő személyt vagy személyeket”. Nyilvánvaló, hogy nem a terroristákról van szó. A parlamenten kívüli ellenzék szerint ez a törvény teljhatalmat biztosít a különleges szolgálatoknak az orwelli „gondolatbűnben” vétkesekkel szemben.