A demokrata héja – Zbigniew Brzezinski (1928–2017)

Az elmúlt fél század amerikai külpolitikájában meghatározó sze­re­­pet játszott két európai tudós, a német Henry Kissinger és nem kevésbé becsvágyó vetélytársa, a napokban elhunyt lengyel Zbigniew Brzezinski. Utóbbi lengyel arisztokrata diplomata emigrációban született fiaként Kanada után a Harvardon tanult (akárcsak Kissinger), majd a Columbián tanított.

Akkor került kapcsolatba Jim­­my Carter georgiai kormányzóval, amikor annak még kevés fogalma volt a külpolitikáról, majd az 1977-ben elnökké választott egykori farmer nemzetbiztonsági főtanácsadója lett. Politikáját (aligha függetlenül származásától) merev, még a fegyverzetkorlátozást is gátló szovjetellenesség jellemezte, s nevéhez fűződik a teljes jogú diplomáciai kapcsolatok felvétele Pekinggel. Ő küldött elsőnek fegyvereket a szovjetek ellen harcoló afgán iszlamistáknak, és nevéhez kapcsolódik az 1980-as iráni dráma: az amerikai kommandó, amelyet a Ho­­meini-rendszer által elfogott amerikai túszok kiszabadítására küldtek, csúfos kudarcot vallott. Brzezinski később a kevesek egyike volt, aki ellenezte hazája iraki beavatkozását és bírálta (alkalmasint joggal) Clintont csakúgy, mint a két Busht, amiért szerinte nem használták ki Euró­­pában az 1989-ben nyílt óriási lehetőségeket.

Washingtoni tudósítóként nemegyszer kérhettem véleményét, nála a magyarság előnyt jelentett. Egy 1989 nyarán készült interjúban arról beszélt: Magyarországnak és Lengyelországnak jól képzett munkásosztálya, meglehetős gazdasági erőforrásai vannak, ám iparuk elavult és nincsenek vezetési ismereteik. Ha azonban a Nyugat támogatja őket, öt-tíz éven belül szükségleteiket fedező növekedést érhetnek el, amint ez a spanyoloknak is sikerült Franco után. Ehhez amerikai–európai–japán-kon­­zorciumot kellene szervezni, amely azonnali segélyt nyújtana a magyaroknak és a lengyeleknek.

Egy későbbi beszélgetésünkben Kelet-Európa balkanizálódásának veszélyére figyelmeztetett, s arra, hogy ezt elkerülendő regionális együttműködésre van szükség Magyarország, Ausztria és Jugoszlávia között. Fájdalom, de az érintettek nem hallgattak rá.

Zbig, ahogy emlegették, a társadalompolitikában a kisemberek védelmezője volt, a külpolitikában közelebb állt a republikánusokhoz. Akármiként is, de szinte haláláig a politikai élet elismert szereplője, elnökök tanácsadója maradt, tanított, könyveket írt. Tán utolsó cikkében, pár hete figyelmeztette Donald Trumpot, akiért távolról sem lelkesedett, hogy hosszú távon egyetlen lehetősége van a stabilitás megteremtésére: működjék együtt Kínával, és ha ezt az oroszok látják, érdekeiket féltve ők is készek lesznek együttműködni. Ugyanakkor világossá kell tennie, hogy a nemzetközi jog sérthetetlen, Amerikának meg kell védenie Közép-Európát, s egy újabb orosz katonai kaland a krími „kis zöld emberek” mintájára azt jelentené, hogy el fogják zárni az oroszok földközi-tengeri kijáratát, megbénítva kereskedelmüket. Kérdés, megfogadja-e a tanácsot „Donald”, akiről Brzezinski még azt írta: „Az új elnök nem látszik sikeresnek sem itthon, sem külföldön.”