Az antiszemitizmus és az iszlámellenesség veszélyeire figyelmeztet a cseh külügyminiszter

Az antiszemitizmus és az iszlámellenesség növekedésének veszélyére hívta fel a figyelmet Jan Lipavsky cseh külügyminiszter kedden Prágában egy nemzetközi vallásügyi konferencia megnyitóján elmondott beszédében. A politikus szerint ez a veszély elsősorban a jelenlegi közel-keleti eseményekkel összefüggésben fenyeget.

2023. november 28., 13:45

Szerző:

Jan Lipavsky a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége (IRFBA) háromnapos prágai konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a szabad vallásgyakorlást Oroszország Ukrajna elleni katonai támadásának következményei is veszélyeztetik. A Hamász terrorszervezet Izrael elleni brutális támadása következtében mintegy 1200 ember halt meg, míg az izraeli válaszakciónak palesztin források szerint már megközelítőleg 15 ezer halálos áldozata van – emlékeztetett a cseh diplomácia irányítója.

„Az események következménye, hogy a világban 500 százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma. Szintén tanúi vagyunk az iszlámellenesség jelentős megerősödésének és általában a vallási tolerancia gyengülésének”– mutatott rá Lipavsky. A jogállamot és az emberi jogokat folyamatos támadások érik, s meg kell találni ezek védelméhez a megfelelő eszközöket. „A vallásszabadság az alapvető emberi jogok közé tartozik, szükség van a toleranciára és a sokszínűségre” – szögezte le a külügyminiszter. Meggyőződése, hogy a vallási vezetőknek esélyük van kulcsszerepet játszani a vallások közti párbeszéd elősegítésében, és a konfliktusok megelőzése terén.

(Kiemelt képünkön: Jan Lipavsky cseh külügyminiszter. Fotó: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP)