A CIA felfegyverzi a szíriai felkelőket

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos raktárakból megkezdte Jordániába szállítani azokat a kézifegyvereket, amelyekkel egy hónapon belül fel fogja szerelni az általa kiválasztott szíriai felkelőket – írta csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.

2013. június 28., 08:12

Az amerikai, az európai és arab fegyverszállítások, valamint az azokkal párhuzamos kiképzés nyomán a felkelők augusztus elejéig megkezdhetik a koncentrált előrenyomulást Szíriában.

A CIA a tervek szerint három héten át szállítja majd Jordániába a szíriai kormányellenes erőknek szánt kézifegyvereket, amelyeket talán páncéltörő eszközökkel is kiegészít majd. A hírszerző szervezet mintegy két hetet szán az általa felfegyverzendő első felkelőcsoport kiválasztására és kiképzésére.