A brit kémek jelentése szerint az oroszok visszavonták egyik legtekintélyesebb alakulatukat

Az utóbbi napok ukrajnai ellentámadásában olyan orosz alakulatok is súlyos veszteségeket szenvedtek, amelyek eredeti feladata Moszkva védelme és a NATO-val szembeni hadviselés volt – áll a brit katonai hírszerzés kedden ismertetett friss helyzetértékelésében.

2022. szeptember 13., 13:54

Szerző:

A londoni védelmi minisztérium által közzétett elemzés szerint a Harkiv megyéből az elmúlt egy hétben visszavonult orosz egységek az első harckocsizó gárdahadsereghez tartoznak, amely az orosz nyugati katonai körzet parancsnoksága alatt áll.

Ez az egység már az Ukrajna elleni orosz invázió kezdeti szakaszában is súlyos veszteségeket szenvedett, és a Harkivban indított ukrán ellentámadás kezdetéig sem pótolták teljesen ezeket a veszteségeket – áll a brit katonai hírszerzés keddi ismertetésében.

A brit védelmi tárca beszámolója szerint az első harckocsizó gárdahadsereg az orosz fegyveres erők egyik legtekintélyesebb alakulata, és eredetileg Moszkva védelme a feladata, valamint az, hogy az ellentámadás frontvonalában haladjon a NATO és Oroszország közötti háború esetén.

Mivel ez az alakulat az orosz nyugati katonai körzet alá tartozó egyéb egységekkel együtt mára súlyos mértékben leépült, a NATO-val szembeni hadviselésre létrehozott hagyományos orosz haderők általánosságban is jelentősen meggyengültek, és valószínűleg évekbe telik, mire Oroszország ismét ki tudja építeni ezt a katonai kapacitást – áll a brit katonai hírszerzés kedden idézett elemzésében.

(Fotó: Juan BARRETO / AFP)

Átkutatták az orosz hatóságok szerdán Szergej Spilkin független választási matematikus moszkvai lakását, és hasonlóképpen jártak el a Golosz választásmegfigyelő csoport több tagjával Oroszország több városában.