A bevándorlásról és a menekültválságról is tárgyalt a pápa és az Európai Parlament elnöke

A tárgyalás utáni sajtótájékoztatón David Sassoli leszögezte, hogy nem emberséges egy olyan Európa, amely hagyja meghalni a bajba jutott embereket.

2021. június 26., 18:53

Szerző:

A bevándorlásról, menekültválságról, a közel-keleti és a kelet-balkáni helyzetről is tárgyalt Ferenc pápa és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szombaton a Vatikánban.

„Világossá kell tennünk, hogy a befogadás nagyon fontos, de az életek megmentése még fontosabb” – mondta a 65 éves olasz szociáldemokrata politikus újságíróknak, miután kihallgatáson fogadta őt a katolikus egyházfő. „Nem emberséges egy olyan Európa, amely nem védi meg és hagyja meghalni a tengeren hánykolódó menekülteket” – hangoztatta Sassoli. Hozzátette: meg kell menteni a Földközi-tengeren bajba jutó embereket, „nem milliókról, hanem ezrekről” van szó.

A Vatikán az audiencia után nem kommentálta az ott elhangzottakat. Ferenc pápa azonban nemrégiben Európa legnagyobb temetőjének nevezte a Földközi-tengert. Líbiából és Tunéziából rendszeresen vágnak neki a Földközi-tengernek kis gumicsónakokon Európába tartva. Sokan kerülnek bajba a nyílt tengeren, elsüllyed a hajójuk és a vízbe vesznek. Idén legalább 827 bevándorló és menekült vesztette életét a Földközi-tengeren.

„Meg kell mutatnunk, hogy az olyan kérdések, mint a befogadás és az integráció, nagyon fontosak”

– hangoztatta Sassoli, aki az EP elnöki tisztségében először találkozott Ferenc pápával.

Közel hét éve, 2014 novemberében Sassoli, még az EP alelnökeként fogadta a strasbourgi látogatásra érkező katolikus egyházfőt. Ferenc pápa akkor arra szólította fel Európát, hogy fedezze fel újra identitásának keresztény gyökereit. David Sassoli szombaton tartott sajtótájékoztatóján nagyon fontosnak nevezte a pápával tartott találkozót, amely megerősítette, hogy minden dolog mércéje az emberközpontúság, az emberi lények védelme. „Ez vonatkozik minden politikára, a bevándorlástól kezdve a polgári jogokig” – mondta.

(Fotó: Vatican Media / AFP)