Határozottan tiltakozott szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium, miután előző nap kínai és orosz katonai repülőgépek hatoltak be az ázsiai ország légvédelmi azonosító zónájába (ADIZ) előzetes bejelentés nélkül.
Hajtóműprobléma miatt kényszerleszállást hajtott végre az Air India indiai légitársaság egyik repülőgépe Oroszországban – tudatta a cég közleményében.
Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium (MAPN) jövő héten az ország magyar többségű térségében, Hargita és Kovászna megyében, hogy „felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét”.
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében – közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Az Európai Unió és strasbourgi székhelyű Európa Tanács is elítélte a Nova Kahovka-i víztározó gátja ellen kedd reggel elkövetett robbantásos támadást, ami miatt – mint írták – civileket kell evakuálni a térségből, és súlyos ökológiai kár fenyeget.
08:24

08:19
Hajtóműprobléma miatt kényszerleszállást hajtott végre az Air India indiai légitársaság egyik repülőgépe Oroszországban – tudatta a cég közleményében.
07:50
Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium (MAPN) jövő héten az ország magyar többségű térségében, Hargita és Kovászna megyében, hogy „felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét”.
07:33
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében – közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
07:08
Az Európai Unió és strasbourgi székhelyű Európa Tanács is elítélte a Nova Kahovka-i víztározó gátja ellen kedd reggel elkövetett robbantásos támadást, ami miatt – mint írták – civileket kell evakuálni a térségből, és súlyos ökológiai kár fenyeget.
2023. június 6., 20:45
Az állatkert tulajdonosa szerint minden állat elpusztult.
2023. június 6., 20:28
A határ melletti régióban 5,3-as erősségű földrengést jeleztek a műszerek.
2023. június 6., 20:15
A repülni képes madarakat egy távolabbi vizes területen engedték szabadon.
2023. június 6., 19:38
Az ukrán elnöki főtanácsadó szerint egy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet.
2023. június 6., 19:14
Harminc embert választanak ki első körben, akik nagyjából 686 ezer forintnak megfelelő összeget kapnának havonta.
2023. június 6., 18:59
Az orosz diplomatákat hírszerzési tevékenységgel vádolják.
2023. június 6., 18:36
Több mint ötven százalékkal több beteget diagnosztizáltak, mint egy évvel korábban.
2023. június 6., 18:07
Amikor észrevette, kitette a hároméves gyereket az út szélére.
2023. június 6., 16:23
A biztonságpolitikai szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy egy elszabadult egység vagy egy olyan csapat hajtotta végre az akciót, amely tudatosan akarja eszkalálni a helyzetet.
2023. június 6., 14:50
Elérte az ár Nova Kahovka és Herszon települést, miután az orosz hatóságok által kinevezett polgármester szerint az ukrán hadsereg csapásai lerombolták a kahovkai vízi erőművet. Ugyanakkor Ukrajna terroristaállamnak nevezte Oroszországot az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) meghallgatásán a Nova Kahovka-i víztározó gátja elleni robbantásos támadás miatt.
2023. június 6., 14:21
Természeti katasztrófát előidézhető víztömeg szabadulhat el a felrobbant kahovkai gát mögül: a tározó 18 köbkilométernyi vizet tartalmaz. Az áradás 80 települést veszélyeztet, kritikussá válhat a zaporizzsjai atomerőmű hűtése, a Krím vízellátása egyaránt.
2023. június 6., 11:44
Több mint harminc embert őrizetbe vettek Kirgizisztánban azzal a gyanúval, hogy államcsínyre készültek.
2023. június 6., 11:33
Az áradással számos település víz alá kerülhet, köztük maga Herszon, amit az ukránok 2022 végén foglaltak vissza az oroszoktól. A történtek veszélyeztetik a zaporizzsjai atomerőmű működését is, ráadásul innen használtak vizet Ukrajna déli termőföldjeinek öntözéséhez is.