A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2011. november 22., 07:08
A kormány azután nyújtotta be lemondását, hogy a főváros, Kairó központjában, a Tahrír téren tüntetők összecsaptak a rendőrséggel. Testületileg benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány az arab országot irányító katonai tanácsnak, amely azonban a lemondást nem fogadta el.
2011. november 22., 06:56
A mélyen katolikus latin-amerikai országokban számos egyházközösség állt a tiltakozók mellé és felháborodott nyilatkozattal ítélte el a Benetton olasz divatcég legutóbbi reklámkampányát, amely – többek között – az egyiptomi al-Azhar mecset imámjával csókolódzó XVI. Benedek pápát mutatja.
2011. november 21., 20:30
A leszedhető ajtajú turmixgép és a krómozott lökhárítós, delfinszürke Trabant álomállama 1989 őszén még megünnepelte az NDK alapításának 40. évfordulóját. (A moszkvai díszvendég Mihail Gorbacsov volt.) Ám a magyar–osztrák határon átkelő keletnémet menekültek áradata, a budapesti és a prágai NSZK-nagykövetségek zsúfoltsága azt jelezte, hogy Honecker birodalma, a szocializmus germán bástyája rogyadozik. MOGYORÓSI GÉZA berlini írása.
2011. november 21., 20:29
Magyarország 180 fokos fordulatot vett, amikor november 17-én bejelentette, hogy a befektetők és a növekedés bátorítása céljából „új típusú együttműködést” kíván létrehozni az IMF-fel - mutat rá szombati számában a Le Monde.
2011. november 21., 14:37
Meghaladta a hatszázat a Thaiföldet sújtó árvíz halálos áldozatainak a száma – közölte a bangkoki kormány.
2011. november 21., 12:02
Két tetemet találtak a lakossági bejelentés nyomán kiérkező rendőrök a szlovákiai Nagysenkőcön (Šenkvice).
2011. november 20., 14:18
Az európai adósságválság nyomására Magyarország pénteken pénzügyi segítségnyújtásról kezdett tárgyalásokat az IMF-fel és az EU-val – írja Josef Siffert a Kurierban. A többi osztrák lap ugyancsak beszámol a fejleményről.
2011. november 20., 12:46
Egy berlini alapítvány szerint az elmúlt 20 évben csaknem 200 halálos áldozatot követelt a szélsőjobboldali terrorizmus Németországban.
2011. november 19., 22:40
A kairói Tahrír téren több mint ötvenezren demonstráltak pénteken a Muzulmán Testvériség felhívására azt követelve, hogy a hadsereg mielőbb adja át a hatalmat egy civil kormánynak. A tüntetés utáni napon verekedés tört ki a rendőrök és azok közt a tüntetők között, akik még másnap sem akarták elhagyni a demonstráció helyszínét.
2011. november 19., 19:32
A 2008-ban kormányra került koalíció – és különösen annak fő ereje, a Borisz Tadics államfő által vezetett Demokrata Párt – többek között azzal nyert, hogy el tudta hitetni a választókkal: az EU-hoz való közeledésben rendkívül passzív, sőt, időnként ellenséges Kostunica-kabinettel szemben kész és képes dinamizálni Szerbia és az áhított EU kapcsolatait, hatékonyan előmozdítani az ország integrációs folyamatát.
2011. november 19., 15:35
Az október 9- i választások után a várakozásoknak megfelelően koalíciós kormány alakult Varsóban. Tusk miniszterelnök expozéját elsősorban a gazdasági kérdéseknek szentelte, de szólt a társadalmat feszítő egyéb problémákról is
2011. november 18., 12:30
Rettenetes történet borzolja a kedélyeket a lengyelországi Hármasvárosban (Gdansk, Gdynia, Sopot). Kedden reggel egy halott gyermeket találtak a sopoti mólónál a tengerben, akinek órákig nem tudták megállapítani a kilétét sem, ráadásul az elsődleges rendőrségi vizsgálatok nemcsak a balesetet, de azt sem zárják ki, hogy a kislányt szándékosan lökték a vízbe. Nagy erőkkel keresik a tragédia szemtanúit.
2011. november 18., 11:43
Berlint egy évtizeden át Németországban egyedülálló koalíció, a szociáldemokraták és a marxista Balpárt szövetsége kormányozta. Az őszi választáson azután az utóbbi visszaesett, míg a Zöldek előretörtek. Szocdemek és környezetvédők azonban nem tudtak megegyezni, így végül újra nagykoalíció lesz a fővárosban: az SPD és a CDU egyenlő arányban osztozik a tárcákon. Mindkét fél tagadja, hogy modellt kínálnának egy jövendő szövetségi kormányhoz – pedig az ilyen kiegyezés a válság időszakában megoldási lehetőséget jelenthet.