Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2012. március 2., 07:23
Az ellenzék hamisítványok bevetésével próbálja majd bizonyítani az elnökválasztások illegitimítását. Sőt, a külföldön szervezkedők készek akár „szakrális áldozatot” is prezentálni, akit az ismertebb ellenzéki személyiségek közül választanak ki. – Agyon ütnek valakit, majd megvádolják a hatalmat - jelentette ki négy nappal a március 4-ki szavazás előtt Vlagyimir Putyin. Az ellenzék tiltakozik, bizonyítékokat és az esetleges bűntény megakadályozását követeli. Putyin győzelmét már a választás estéjén kezdik ünnepelni Moszkvában, a tisztességes választásokért mozgalom másnap tartja demonstrációját a Puskin téren.
2012. március 1., 21:05
Megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek értekezlete, amelynek középpontjában a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló törekvések állnak.
2012. március 1., 19:50
Most már így van ez: ha egy EU-tagállam rossz költségvetési politikát folytat, akkor szankció következik – írja Thomas Mayer kommentárjában a Der Standard hasábjain.
2012. március 1., 19:21
Magyarország tizennyolc európai országgal összehasonlítva listavezető az előítéletesség, illetve a jobboldali értékorientáció tekintetében, de meglehetősen magas a félelem és bizalmatlanság is. Az országban a 16 év feletti lakosság 48 százaléka szélsőségesen előítéletes, 20 százalékuk rendszerellenes, 32 százalékuk jellemezhető erős jobboldali értékorientációval, és 19 százalékukat jellemzi erős félelem, bizalmatlanság vagy pesszimizmus. Ezzel a tanulsággal járt a Political Capital Intézetnek az SPD Ebert-Alapítványának megbízásából végzett vizsgálata.
2012. március 1., 18:51
Nem a technikai tudás, hanem a hackerek közé beépült rendőrök miatt sikerült az Interpolnak szerdán letartóztatni az Anonymous hackercsoport 25 tagját Európában és Dél-Amerikában - állították az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) portáljának, illetve a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) honlapjainak meghackelésével híressé vált szerveződés aktivistái.
2012. március 1., 17:02
A magyar kohéziós pénzek felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslat, a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások, a magyar gazdasági intézkedések és jogszabályi változások is témái voltak Lázár János kétnapos párizsi látogatásának. A Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából tett látogatást a francia fővárosban - tájékoztatta a kormánypárti képviselőcsoport csütörtökön.
2012. március 1., 16:59
A Lidové Noviny cseh újság magyar témájú kommentáló írást jelentetett meg csütörtökön.
2012. március 1., 16:52
Politikai vihart kavart Bajorországban egy, a rendőrkapitányságokon kifüggesztett, többek között külföldieken, időseken és öngyilkosokon gúnyolódó falinaptár, amely bírálói szerint idegengyűlölő és diszkriminatív.
2012. március 1., 14:16
Gyújtogatás végzett a világ egyik legöregebb fájával, a Szenátorral január közepén: a 3500 esztendős matuzsálemet egy 26 éves nő lobbantotta lángra.
2012. március 1., 11:22
Orbán Viktor ugyanúgy elrabolt területnek tartja Szlovákiát, mint a Jobbik politikusai, és arra törekszik, hogy megváltoztassa a trianoni békeszerződést, amely a Szlovák Köztársaság létének alapját jelenti, Ján Slota mindezt pártja, az SNS trencséni kampányrendezvényét követően mondta – számolt be az Új Szó Online.
2012. március 1., 07:34
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Fidel és Raúl Castro legidősebb nővére, Angela Castro.
2012. március 1., 06:32
Amerikai katonai szakértők szerint az iráni hatóságok állításával ellentétben nem áthatolhatatlanok az észak-iráni föld alatti atomlétesítmények – írta internetes oldalán szerdán a The Washington Post című amerikai napilap.
2012. február 29., 21:17
A falklandi háború utolsó brit áldozatának szülei szigetet vettek a Falklandokon és azt a fiukról nevezték el. CraigJones közlegény 1982. június 13-án esett el a Port Stanley-renéző Longdon hegyen, utolsóként a 258 brit katonai áldozatközül.
2012. február 29., 19:47
A Tusk-kormány regnálásának 100. napja alkalmából a Super Express című lengyel lap interjút közölt Jaroslaw Kaczynskivel, a legnagyobb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével. Ebben a pártvezér kifejtette, hogy nincsenek köztársasági elnöki ambíciói, viszont miniszterelnök akar lenni, s mint ilyen a jelenlegi kormányfő első számú kihívója. Nyilatkozata még saját párttársait is meglepte, mindenki arra számított ugyanis, hogy Jaroslaw két évvel ezelőtt repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt ikertestvére, Lech nyomdokaiba akar lépni, s mint ahogy a tragédia után, a soron következő elnökválasztáson is indulni fog.
2012. február 29., 19:35
Argentína felkérte az országban tevékenykedő külföldi és argentin cégeket, ne hozzanak be brit termékeket az országba, amíg nem rendeződik a két ország vitája a Falkland-szigetek hovatartozásáról.
2012. február 29., 18:48
„A műsorok nem lesznek sem nagyon érdekesek, sem nagyon jók” – ezekkel a némileg kishitű szavakkal indította útjára John Reith, a BBC vezérigazgatója a rádió külföldre szóló adásait 1932 decemberében. Életrajz az idén 80 éves a BBC World Service-ről.