Donald Trump bejelentette: 30 %-os vámot vet ki az EU-termékekre. Szijjártó Péter szerint Donald Trump vámemelése újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Bizottság – élén Ursula von der Leyennel – képtelen megvédeni Európa gazdasági érdekeit.

2012. október 23., 15:43

Új, a szlovákiai magyar választókat megszólítani kívánó, elsődlegesen keresztény értékeket felvállaló politikai csoportosulás létrehozásának előkészületi munkáit kezdte meg felvidéki civilek egy csoportja, mondta Fehér Csaba, a kezdeményezés szóvivője.

2012. október 23., 14:26

A két és fél évvel ezelőtti szmolenszki tragédia áldozatairól készült képek nyilvánosságra kerülése miatt áll a vita Lengyelország és Oroszország között abban a kérdésben, ki készítette ezeket a kegyeletsértő képeket és ki terjesztette az interneten. Mint a botrány kapcsán kiderült, különböző lengyel szerkesztőségeknek már két évvel ezelőtt megpróbáltak eladni ilyen fotókat.

2012. október 23., 11:19

A The Weekly Standard azt vizsgálja, vajon igaza van-e Európának, amikor nem bízik a magyar kormányfőben. Úgy értékeli, hogy az ellenzék megosztottsága miatt a közeljövőben a miniszterelnöknek nemigen lesz alternatívája. Az ország pedig megmutatta, miként viselkedik a 21. században egy konzervatív kormány, ha nem ütközik semmilyen korlátba.

2012. október 23., 10:16

A román külügyminiszter nem tud egyetérteni azzal, hogy a románellenes, antiszemita író újratemetése körüli affér Bukarest részéről nacionalista indíttatású lett volna.

2012. október 23., 08:51

A Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) betiltását követelte a hétvégén egy vajdasági szerb kormánypárt, miután az ottani média arról adott hír, hogy a szervezet öt tagja Temerinben bántalmazott két szerb fiatalt, és náci jelszavakat skandált.

2012. október 23., 07:31

Elkeseredett belső harcokat vívnak a magyarok, miközben 56 évfordulóját ünneplik. A politikai szembenállásnak megfelelően két tüntetést tartanak, az egyiket az Orbán-kormány mellett, a másikat ellene, ami mutatja, mennyire megosztják az országot a hatalom vitatott reformjai.

2012. október 23., 06:37

Jimmy Carter szerint „szétfoszlóban” van az izraeli-palesztin béke, aminek az oka szerinte a ciszjordániai zsidó telepek bővítése.

2012. október 22., 05:47

Legkevesebb hét embert kórházba szállítottak, miután vasárnap lövöldözés tört ki a Wisconsin állambeli Milwaukee egyik elővárosának bevásárlóközpontjában.

2012. október 21., 20:12

Magas előadói honoráriumai miatt máris a támadások kereszttüzébe került Peer Steinbrück, a német szociáldemokraták frissen kinevezett kancellárjelöltje. KASZA LÁSZLÓ írása.

2012. október 21., 17:15

Nád a házam teteje – szólt a dal a bécsi Rathaus előtt, majd elkészült a közös fotó a magyar fiatalokról, és ezzel megkezdődött a Bécsi Gólyaavató. Immár másodszor – mondja büszkén Tóth Kata az MDE (Magyar Diákok Egyesületének) elnöke.

2012. október 21., 10:24

A két és fél évvel ezelőtti szmolenszki tragédia áldozatairól készült képek nyilvánosságra kerülése miatt áll a vita Lengyelország és Oroszország között abban a kérdésben, ki készítette ezeket a kegyeletsértő képeket és ki terjesztette az interneten. Mint a botrány kapcsán kiderült, különböző lengyel szerkesztőségeknek már két évvel ezelőtt megpróbáltak eladni ilyen fotókat.

2012. október 20., 17:46

Civil szervezetek közös imaházat építenek Berlinben keresztények, zsidók és muszlimok számára. Már a tervek is készen állnak a rendhagyó épületre, amely 750 éve épült templom alapjain nyugszik majd, s alkalmas lesz arra is, hogy a három vallás hívői közös istentiszteleten találkozzanak.