2011. június 29., 12:15

Tíz évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy az oly vitatott épületegyüttes, a régi barokkot a legmodernebbel egybeolvasztó Múzeumi Negyed a bécsiek egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé válik. Nemcsak az ide telepített múzeumok, az itteni színházi előadások és performanszok miatt, hanem mert olyan jó a tágas udvaron felállított kényelmes ülő-fekvő alkalmatosságokon elnyúlni. A tízéves évfordulót méltó programokkal ünneplik.

2011. június 29., 11:54

Németország Kína első számú európai partnere, tűnik ki a két ország kapcsolatairól kiadott pekingi jelentésből. A szoros partnerek a gazdasági együttműködés mellett pártközi kapcsolatokat ápolnak, sőt, beszélnek az emberi jogokról is.

2011. június 29., 06:38

Hamarosan Szlovákia légterében is repülhetnek magyar vadászgépek a Lubomír Galko szlovák védelmi miniszter által szorgalmazott megállapodás szerint - számolt be a szlovák TASR hírügynökség a pozsonyi tárcavezető budapesti látogatásáról.

2011. június 28., 19:57

A Financial Times keddi, angol nyelvű blogjában Kester Eddy beszámol a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao budapesti látogatásáról, a két ország között megkötött megállapodásokról és a Magyarországnak tett kínai ígéretekről...

2011. június 28., 13:32

Az első ember az első rendes adófizető Kenyában - Az ország miniszterelnöke személyes példát mutatott a képviselőknek, amikor elsőként fizette be tetemes adóhátralékát az államkasszába. Nem keveset, átszámítva 37 ezer amerikai dollárt.

2011. június 28., 12:32

Évente egyszer néhány napra összegyűlik a világ vagy százhúsz vezető embere, hogy zárt ajtók mögött tanácskozzék bolygónk dolgairól. A legutóbbi Bilderberg-konferencia a kies St. Moritz egyik luxusszállodájában volt júniusban: ezúttal is csak az ellene tüntetőkről szóltak híradások – az ülésen történteket homály fedi. Az elitek titkos tanácskozásainak HELTAI ANDRÁS járt utána.

2011. június 28., 11:32

26 év börtönt kapott a német vámpír-kannibál - Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt a 26 éves férfit Németországban, aki két kegyetlen gyilkosságot is bevallott. Jan O. megölt egy 14 éves lányt, majd öt napra rá egy egy évvel kisebb fiút. Első áldozatának holttestéből mindössze pár darabot talált meg a rendőrség Bodenfelde városához közeli erdőben.

2011. június 27., 18:49

Több hétig tartó őszies időjárás után két nap alatt több mint tíz fokot emelkedett a hőmérséklet Franciaországban, s hétfőn melegrekordok dőltek meg országszerte: Párizsban és környékén 35-37 fokot mérnek, a déli megyékben pedig a 40 fokot is túllépte a hőmérő higanyszála.

2011. június 27., 11:23

Németország Kína első számú európai partnere, tűnik ki a két ország kapcsolatairól kiadott pekingi jelentésből. A két ország a gazdasági együttműködés mellett pártközi kapcsolatokat is ápol, sőt, beszél az emberi jogokról is.

2011. június 27., 08:10

A szervezők szerint kereken 700 ezren vettek részt szombaton Berlinben a melegek hagyományos Christopher Street Day parádéján. A homoszexuálisok és a leszbikusok jogaiért kiálló, a velük szemben nagyobb toleranciát követelő rendezvény - a tavalyinál mintegy 100 ezerrel több résztvevővel - bármilyen incidens nélkül zajlott le.

2011. június 26., 21:47

Svédországban 2000. óta erősödőben a trend, mely szerint a családokban inkább három, mint két gyermek születik. A svéd statisztikai hivatal szerint idén a 20 évvel ezelőtti magas szülésszám, mintegy 120.000 gyerek várható, vagyis a termékenységi ráta 2,1 – amely az egyik legjobb Európában!

2011. június 26., 19:32

Két spanyol katona vesztette életét Afganisztánban, amikor a páncélozott járművük elhaladásakor felrobbant egy, az út mentén elrejtett, házilagos készítésű pokolgép - közölte vasárnap a spanyol védelmi minisztérium.