A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2011. június 25., 07:16
Egy megtalált dokumentum Giordano Bruno megégetéséről vizuálisan is tanúskodik az 1600 február 17-i tragikus eseményről. A rajzot, amelyen a híres filozófus a lángoló máglyán áll, Giuseppe De Angelis készítette, aki hivatalból volt jelen. A rajz mellett egy írott anyag az eretneknek a Nona börtönből a Campo de’ Fiorira való átszállítását igazolja.
2011. június 24., 18:28
Az Unió valamelyest erősödött, amíg haladt előre a magyar kormányzás, gazdagodott két stratégiával, új tagállam került látótávolságba, ment előre mint az úthenger – mondta Balázs Péter volt külügyminiszter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Ebben volt a magyaroknak szerepe, de az egészet nem a magyarok érték el.
2011. június 24., 17:05
A honi vállalati stratégiákba az ezredfordulón került a társadalmi felelősségvállalás fogalma. Bankok esetében a civil publikum könnyen hihetné: pusztán a támogatás különféle formáiról van szó. Ám az angol betűszóval CRS-nek – Corporate Social Responsibility – jelölt metódus jóval többet jelent: társadalmi szemléletformálást is. Mi a helyzet külföldön?
2011. június 24., 16:04
Németországban egyre többen kifogásolják, hogy nincs emlékhely, amely méltóan idézné a Berlint ketté osztó egykori fal áldozatait. Ugyanígy csupán egy dombormű emlékeztet arra is, hogy a kommunista rendszer elleni első kelet-európai felkelés 1953 júniusában, Berlinben volt. Most a város egykori polgármestere, Eberhard Diepgen akciót kezdett annak érdekében, hogy a világháború utáni német történelem ezen időszaka ne menjen teljesen feledésbe.
2011. június 24., 14:09
Náci felvonulás és roma ellendemonstráció hétvégén Csehországban – Fokozott rendőrségi biztosítás mellett tart erődemonstrációt a cseh náci párt szombaton Přerov romák lakta részén.
2011. június 24., 12:37
A kongói katonai törvényszék négy rendőrt ítélt halálra, akik megöltek egy hazájában közismert emberjogi aktivistát. Flobert Chebeya holttestét, az év elején találták meg elrejtve egy gépkocsi csomagtartójában Kinshasa közelében. A kongói Hangtalanok Hangja jótékonysági szervezet elnöki tisztét betöltő férfit egy éve ölték meg.
2011. június 24., 05:22
Amerikai csapatok vonulnak ki Afganisztánból - A franciák is csatlakoztak
2011. június 23., 19:22
Másfél évvel a 2012-es amerikai elnökválasztás előtt megkezdődött a verseny a Republikánus Párt elnökjelöltségének elnyeréséért. Fekete bőrű pizzaláncfőnöktől a feleségeitől többször elvált katolikusig, 4000 csecsemőt világra segítő szülészorvostól ötgyerekes anyáig tíznél is több önjelölt dobta be a kalapját eddig, és csaknem ennyien riadtak vissza, már a startvonal előtt. KULCSÁR ISTVÁN írása.
2011. június 23., 18:16
A tartományok nem kérnek a gazdasági miniszter ötletéből, így egyelőre vasárnaponként zárva maradnak a boltok Ausztriában. Kivétel Tirol, ahol a kormány hajlandó hozzájárulni az évi háromszori vasárnapi nyitva tartáshoz.
2011. június 23., 15:03
Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa – Meggyilkoltak egy újságírót Kelet-Kongóban. Parchelly Kambale Musoni rádiós volt. Betelefonálós műsorában bűnrészességgel vádolták meg a helyi hatóságokat a hallgatók.
2011. június 23., 07:30
Genova a macskák városa. A gazdátlanokból is van legalább százezer. Sorsuk azonban a más tájakon kóborlókkal ellentétben nem sanyarú. Szegény és gazdag negyedekben jótét lelkek csapata törődik velük.
2011. június 22., 20:00
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) sáska inváziótól tart Madagaszkáron. A szervezet szerint sürgős lépéseket kell tenni, hogy megóvják az ültetvényeket a sáskáktól. A tét komoly: 13 millió ember megélhetése kerülhet veszélybe.
2011. június 22., 17:52
A legnagyobb példányszámú vajdasági magyar napilap, az újvidéki Magyar Szó főszerkesztőjének leváltásáról tanácskozik csütörtökön a szerbiai magyar kulturális önigazgatás legfőbb szerve, a Magyar Nemzeti Tanács.
2011. június 22., 12:10
Két hackert ítélt el a német bíróság a napokban, akik olyan ismert sztárok levelezését törték fel, mint Lady Gaga vagy Mariah Carey. A két fiatalember megjelenés előtt álló dalokat lopott el az énekesektől, majd ezeket online terjesztették.
2011. június 22., 09:55
A gyulafehérvári polgármester sajnálatosnak nevezte a helyi katolikus teológiai intézet magyar rektorának bántalmazását, a román külügyminisztérium viszont nem tartja helyénvalónak a magyar külügyminisztérium reagálásának nyelvezetét.
2011. június 22., 00:11
Sztálin mindent tudott a hitleri Németország Szovjetunió elleni háborús készülődéséről, még a támadás dátumáról is tájékoztatták a szovjet hírszerzők, mégsem tett semmit. A mítoszt, hogy a háború váratlanul robbant ki Sztálin és a szovjet politikai vezetés találta ki és táplálta, hogy így igazolja az első két háborús évben elszenvedett katasztrofális vereségeket és a hatalmas emberveszteséget – állítja az 1938-1941 közötti szovjet hírszerzési jelentéseket ismertető kötet szerkesztője.