2008. július 5., 19:49

A görög hatóságok kábítószer-csempészés miatt őrizetbe vettek három magyar állampolgárt, s egyben lefoglaltak 40 kilogramm heroint szombaton. Egy, az MTI-nek nyilatkozó diplomáciai forrás ugyanakkor azt mondta: lehet, hogy a magyarok ártatlanok, s csak kihasználták őket a kábítószer szállítására, miközben ők nem is tudtak a rakományról.

2008. július 5., 15:46

Régi álmom volt ez, jelen lenni valami komoly futballesemény döntőjén – gyerekkoromban persze tevőlegesen szerettem volna venni azt a részt, válogatott centercsatárként, aki kiszámíthatatlan cseleivel összekuszálja az ellenfél védelmét, aztán szinte unott mozdulattal gurít a kapus hasa alatt a hálóba, őrületbe kergetve mindenkit.

2008. július 5., 13:23

Megelőzte a terrorizmus elleni fellépést a Scotland Yard legfontosabb feladatainak listáján az immár járványszerűvé vált, elsősorban tizenévesek körében pusztító londoni késeléses bűncselekmény-sorozat megfékezése - írta a szombati The Times a londoni rendőrség egyik magas rangú vezetőjét idézve.

2008. július 5., 09:51

Bár a politikusok lassan átállnak a nyári üzemmódra, több esemény is hozhat pezsdülést a közéletbe a következő hetekben. Milyen lesz az idei uborkaszezon? A 168 Óra stúdiójában: Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.

2008. július 5., 06:34

Videofelvételt tett közzé a kolumbiai hadsereg arról a leleményes túszszabadításról, amely során többedmagával visszanyerte szabadságát Ingrid Betancourt kolumbiai politikus asszony, aki hat éven át sínylődött Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezet fogságában.

2008. július 4., 19:40

Elhunyt pénteken Charles Wheeler, a BBC veterán tudósítója, akinek állomáshelye volt Washington, Berlin, illetve a világ több más fővárosa, s aki tudósított az 1956-os magyar forradalomról is -- adta hírül az MTI.

2008. július 4., 19:25

Az olasz kormány pénteki ülésén úgy döntött, hogy egyéves időtartamra "rendkívüli állapotot" vezet be Pompejiben, a nemzetközi turizmus egyik kiemelt célpontját jelentő ókori romvárosban, amelynek romló állapota az utóbbi időben általános aggodalmat váltott ki -- számol be az MTI.

2008. július 4., 12:40

Cheddarból készült szoborral állított emléket a függetlenség napjának egy amerikai sajtszobrász a New York-i Times Square-en -- adta hírül az MTI.

2008. július 4., 07:35

Vádat emelnek az Egyesült Államokban két magyar állampolgár - egy prostituált és egy bordély vezetője - ellen, illetve egy amerikai pornófilm-rendező ellen, amiért fiktív házasságot kötöttek, eskü alatt hamis nyilatkozatott tettek a bevándorlási hatóságoknak, és hamis adatokkal tévesztették meg a hivatalt - közölte az amerikai Bevándorlási és Vámhivatal (ICE).