Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.

2014. december 29., 22:03

2015-ben elindul minden idők legnagyobb pénzcseréje Svédországban. Háromszáz millió bankjegyet és két milliárd érmét hoznak majd két lépcsőben forgalomba, a maiak kivonásával párhuzamosan. Sokak számára bizonyára meglepő módon: az új bankjegyekre nem kerülnek koronás portrék!

2014. december 29., 16:08

1981 júliusában, épp Károly, a trónörökös és Lady Diana Spencer pompázatos esküvője előtt pár nappal költöztünk ki Londonba – egyelőre szükséglakásba. Minél előbb találnunk kellett egy olyan fészket, amelyben kényelmesen elfér az egész család, és az MTI irodája is saját lakrészhez jut.

2014. december 28., 16:36

Majd 13 éve, hogy a német márka helyét az euró vette át, ám csaknem 13 milliárd márkányi bankjegyet és fémpénzt máig nem váltottak át – írja a . Van aki még mindig jó befektetésnek gondolja a továbbra is euróra cserélhető márkát – de a többség feltehetően nosztalgiából őrzi a régi pénzt.

2014. december 27., 19:44

A kormány komolyan veszi a strasbourgi bíróság ítéletét az egyházügyi törvénnyel összefüggésben, ugyanakkor nem tekinti példának a német modellt, és a katolikus egyház képviseletében Erdő Péter bíborossal, valamint a többi nagy egyházakkal történő egyeztetés nélkül nem módosítják a jogszabályt.

2014. december 27., 15:14

Éppen 25 éve annak, hogy első ízben „tervezték meg” a bécsi belvárosban a szilveszteri mulatságot: az arra alkalmas tereken felállított színpadokon azóta is vidám és tartalmas műsor várja az újévet köszöntőket. Az idei év háromszoros jubileum, nemcsak a szilveszteri ösvény negyedszázadát, hanem a Ringstrasse 150. születésnapját és a bécsi valcer 200 születésnapját is ünnepli az osztrák főváros. A rendezvényeken a részvétel ingyenes.

2014. december 27., 12:29

Csak Szentestén 201 tűz volt Lengyelországban, amelynek 11 áldozata lett, karácsony első napján ezt további 270 követte, újabb halottakkal, összesen 14 halálos áldozat és 3o súlyosan sérült lett az ünnepek első két napján – írják a lengyel lapok.

2014. december 27., 11:04

Majd 13 éve, hogy a német márka helyét az euró vette át, ám csaknem 13 milliárd márkányi bankjegyet és fémpénzt máig nem váltottak át. Van aki még mindig jó befektetésnek gondolja a továbbra is euróra cserélhető márkát – de a többség feltehetően nosztalgiából őrzi a régi pénzt.

2014. december 26., 10:42

A moszkvai Pravda Orbán Viktor kijelentésével igyekszik bizonyítani, hogy az USA aktívan beleavatkozik a kelet-európai országok belpolitikájába.

2014. december 26., 06:16

A 007-es ügynök, azaz James Bond a sorozat következő, 24. filmjében, amelynek SPECTRE lesz a címe Ian Flemming könyve alapján, már nem Heinekent fog inni, mint a Skyfallban, hanem visszatér a vodka martinihoz, ezúttal azonban a lengyelországi Zyrardówban gyártott – és méltán világhíres – Belvedere vodkával – írja a .

2014. december 25., 18:23

Decemberben az amerikai elszántan oszt, szoroz és hihetetlen mennyiségű csekket ír. Végig kell gondolnia: mennyi jut családi ajándékokra, mennyi ünnepi borravalót kapjanak a kedvenc szolgáltatók (például a nélkülözhetetlen „hendimen”, aki a ház körüli javításokat végzi), és idén melyik jótékonysági szervezetnek mennyi pénzt küldjön. Bizony-bizony: az amerikaiak többsége nemcsak adakozik, de általában több szervezetnek is küld kisebb-nagyobb összegeket. Magyar szemmel inkább nagyobbakat.

2014. december 25., 18:19

Színésznő, űrhajós, civil aktivista, orvos is szerepel a CNN munkatársai, üzletfelei és nézői által megszavazottt „a 2014-es év női” listán. Az amerikai televíziós csatorna a szakmájukban idén kiváló tevékenységet nők jelölésére szólított fel. Az elismerésre a a világ minden tájáról várták a nevezéseket.

2014. december 25., 11:08

Áttörést hozhat a termékenységi problémák és egyes tipikus öregkori betegség kezelésben egy új tudományos eredmény: kutatóknak sikerült mesterséges hím-és női ivarsejtek kezdetleges formáit létrehozni – számol be a The Guardian. A módszer kemoterápiás kezelés miatt terméketlenné vált pácienseken is segíthet.

2014. december 25., 09:51

A 007-es ügynök, azaz James Bond a sorozat következő, 24. filmjében, amelynek SPECTRE lesz a címe Ian Flemming könyve alapján, már nem Heinekent fog inni, mint a Skyfallban, hanem visszatér a vodka martinihoz, ezúttal azonban a lengyelországi Zyrardówban gyártott – és méltán világhíres – Belvedere vodkával.

2014. december 25., 08:20

Az ország súlyos gazdasági problémáival és az infláció elszaladásával párhuzamosan erősen megnövekedett vodkaárak visszafogására szólította fel a kormányt az orosz elnök karácsonykor . Szakértők szerint Oroszországban a férfiak negyede az ötvenes éveiben meghal, részben a magas alkoholfogyasztás miatt. Az orosz gazdaság 1998 óta a legsúlyosabb válságát éli az olajár zuhanása és a nyugat i szankciók miatt.

2014. december 24., 13:08

Przemyslaw Hauser, a Máltai Rend volt nagykövete volt a közvetítő az USA és a kubai rezsim közötti megbeszéléseken a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételével kapcsolatban. – Korábban elnyertem Fidel Castro fiának bizalmát – mondta Hauser a Rzeczpospolita című lengyel lapnak adott interjújában a tárgyalások kulisszatitkairól.