Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2013. december 22., 23:19
Az amerikai és a kubai elnök Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök temetésén találkozott. A Barack Obama és Raúl Castro kézfogásáról készült fotók bejárták a világot.
2013. december 22., 17:30
Ismét megtelt demonstrálókkal a kijevi Függetlenség tere vasárnap, ahová az ukrán vezetés politikája ellen tiltakozókat hívta össze az ellenzék.
2013. december 22., 14:19
A 2015-ben felálló rendszerben minden autósnak fizetnie kell majd, de a németeknek visszatérítik a díjat. Németországban évente nagyjából 100 euró lehet a külföldi autósokat terhelő autópályadíj, fizetni várhatóan 2015-től kell majd.
2013. december 22., 11:48
2014. január 1-től tilos lesz szénnel fűteni Krakkóban az újonnan épült házakban, lakásokban. Ezekben csak gázzal, vagy olajjal lehet majd melegíteni. A jelenlegi gázcsövek és kályhák, illetve a helyi távfűtő művek konvektorainak teljes betiltása 8 évig fog tartani, 2018-ban teljesen betiltják a szénnel és a fával való fűtést a lengyel nagyvárosban.
2013. december 22., 10:21
Törölték Adolf Hitler és a náci diktátort kancellárrá kinevező Paul von Hindenburg német államfő díszpolgári címét a bajorországi Dietramszellben – írja az MTI.
2013. december 22., 06:00
Terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek egy robbanószerkezeteket készítő fiatalt a román hatóságok az Arad megyei Gyorokon (Ghioroc), írja az MTI. A 20 éves fiatalember bűntársai szerint neonáci nézeteket vall.
2013. december 21., 19:20
A NATO és Afganisztán szombaton tárgyalásokat kezdett arról, mi legyen a jogállása azoknak a katonáknak, akiket a 2014 végén Afganisztánból kivonuló ISAF nemzetközi haderő helyett, új – immár nem harci feladatokra, hanem kiképzésre, támogatásra és tanácsadásra összpontosító – küldetés jegyében vezényelnek majd a közép-ázsiai országba.
2013. december 21., 11:55
Miért érdemes ma magánorvosi centrumot nyitni?
Fél nap alatt foglalkozásegészségügyi szakvizsgálat.
Egyénre szabott menedzserszűrés.
A „néma gyilkostól” a diabéteszig sok minden kiszűrhető.
A beteggel együttműködő orvosok itt nem üzletemberek.
A Budai Magánorvosi Centrum orvosigazgatójával beszélgetünk.
Pácz Alexandrát kérdezi Pásztor Magdolna.
2013. december 21., 11:31
Európában első légitársaságként a British Airways (BA) engedélyezi utasainak az elektronikai eszközök használatát repülési üzemmódban a gurulás, valamint fel- és leszállás közben is – közölte a brit légitársaság pr cége az MTI-vel, szombaton.
2013. december 20., 19:32
Az izraeli kormány és az Európai Bizottság (EB) ellen is kémkedhetett az informatikai hírszerzésre szakosodott brit titkosszolgálat (GCHQ) – írta pénteken a The New York Times, a The Guardian és a Der Spiegel.
2013. december 20., 17:16
Berlinbe érkezett péntek délután Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás, akit aznap reggel engedtek szabadon oroszországi börtönéből – jelentette az n-tv német hírtelevízió.
2013. december 20., 16:40
Ezentúl kizárólag egyházi feladataira koncentrál a Vatikán bankjaként működő, rövidítése után IOR-ként is ismert Vallási Művek Intézete.
2013. december 20., 14:59
Nagy teret szentelnek a pénteki orosz lapok Vlagyimir Putyin elnök előző napi váratlan bejelentésének, hogy megkegyelmez Mihail Hodorkovszkijnak, mert maga az olajmágnás kérte tőle ezt emberiességi okokra hivatkozva.
2013. december 20., 14:35
Fának ütközött pénteken Londonban egy emeletes városi busz. A balesetben a mentőalakulatok első beszámolói szerint legalább tucatnyian megsérültek, többen súlyosan.
2013. december 20., 12:21
Izrael kormányzati köreiben csalódást okoztak Ferenc pápa jövő márciusi szentföldi látogatásának tervei – írta a Jediót Ahronót című izraeli lap Ynet című honlapja.
2013. december 20., 11:00
A lengyel sajtó terjedelmes elemzéseket közölt a magyar Kúria devizahitelekkel kapcsolatos döntéséről. A Rzeczpospolita című lap kiemelte, hogy a határozat értelmében a bankok által nyújtott hitelek legálisak és nem sértik az erkölcsi normákat se, a valuta árfolyamváltozásának kockázatát pedig a hitelt felvevőknek kell viselniük. A Gazeta Wyborcza cikkének címe szerint Orbán megbotlott a frankban, a hitelek törvényesek.
2013. december 20., 10:23
Rohamrendőrök autóbuszokkal szorosan lezárták a kijevi Majdanhoz (Függetlenség teréhez) vezető utat az Európai tér felől pénteken.
2013. december 20., 08:58
Felvette a magyar állampolgárságot, elhagyja Szlovákiát és januárban családjával Győrbe költözik Malina Hedvig, akit 2006-ban Nyitrán két férfi megvert, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán – számolt be az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap pénteken.