2009. szeptember 18., 22:21

A Frankfurti Autószalonban bemutatták Igor Krasznov tervező és az egykori autóversenyző, Nyikolaj Fomenko által alapított EMM műhely által tervezett Marussia B2-t, a korábban bemutatott B1 koncepció továbbfejlesztett változatát - írta a Kárpátinfo.

2009. szeptember 18., 22:05

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hét volt igazgatója arra kérte pénteken Barack Obama amerikai elnököt, hogy állítsa le az állítólagos kihallgatási visszaélések ügyében folyó vizsgálatokat – adta hírül az MTI.

2009. szeptember 18., 18:19

Nem tudni, vajon Ulrich Habsburg-Lothringen, a karintiai Zöldek Pártjának 67 éves politikusa a lelke mélyén vágyódik-e az államfői posztra, tény azonban, hogy most próbál változtatni egy régi, a jelöltségtől eltiltó törvényen. Panasszal fordult ugyanis az alkotmánybírósághoz, felróva, hogy a tilalom sérti az egyenlő jogok elvét, hátrányos megkülönböztetést jelent. A kérelmet menyével együtt nyújtotta be: ő ugyan csak házassága révén lett a klán tagja, mégsem indulhat az elnökválasztáson.

2009. szeptember 18., 13:09

A Híd-Most az interneten nyilvánosságra hozta azok neveit, akik pénzadománnyal támogatták a nemrégiben alakult pártot. Szlovákia egyik leggazdagabb embere is pénzt ajándékozott a pártnak – írta a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

2009. szeptember 18., 11:58

Tobias Fritsche 12 éven át a Baff nevű német hip-hop zenekar vezetője és rap-dalainak szövegírója volt. A 31 éves férfi ma evangélikus lelkész és Nürnbergben az ország első „ifjúsági templomának” megteremtésén dolgozik. A fiatalok már annak tervezésében, felépítésében is részt kapnak, azután pedig a maguk kultúrája, muzsikája költözik be az új típusú templomba, ahol lelkészük ritkán visel majd talárt, inkább farmerben rappel velük. A pop-zenészből lett lelkipásztor úgy véli, a fiatalokat a vallás a maguk alakította környezetben, a maguk zenéjével szólíthatja meg.

2009. szeptember 18., 09:19

Robert Fico kormányfő ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: az újságok hazugságai miatt készen áll arra, hogy kezdeményezze a sajtótörvény szigorítását – írta a TASR szlovák hírügynökség közlése nyomán a Bumm.sk hírportál.

2009. szeptember 18., 06:26

A romániai cigány nők a férfiaknál jóval kevesebb arányban dolgoznak, a diplomás nők is legfeljebb virágot árulnak – a Transindex.ro hírportál írt a frissen közzétett felmérés eredményeiről.

2009. szeptember 17., 22:11

Peter Weiss, Szlovákia budapesti nagykövete csütörtökön átadta a Külügyminisztériumban a Sólyom László kitiltása kapcsán írt jegyzékre adott szlovák választ - közölte az MTI kérdésére a külügyi szóvivő. Nem várható rövidtávon a magyar-szlovák konfliktus megoldása a Political Capital elemzése szerint, amelyben azt prognosztizálják, hogy a konfliktus a 2010-es választási kampány kiemelt témája lesz mindkét országban. Az intézet szerint a szlovák diplomácia eddig sikeresebb és aktívabb volt saját álláspontjának nyugati elfogadtatásában, mint a magyar.

2009. szeptember 17., 21:13

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy kormánya lemond a közép-európai rakétapajzs tervéről, s helyette új rakétavédelmi megközelítést fog alkalmazni. Dmitrij Medvegyev orosz államfő csütörtökön üdvözölte és felelősségteljesnek nevezte amerikai kollégájának döntését.

2009. szeptember 17., 19:00

- Egy spanyol vizsgálóbíró nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki három egykori náci ellen emberiség elleni bűnökben és népirtásban való részvétel miatt.

2009. szeptember 17., 14:28

Szerencsétlen dolognak tartja a Comenius (Komenský) Egyetem rektorhelyettese, Peter Osuský, ahogy az intézmény az orvosi kar dékánja által belekeveredett a Malina Hedvig-ügybe. Véleménye szerint erre a dicstelen szerepvállalásra nem volt semmi szükség, és kizárólag Peter Labaš dékánt terheli érte a felelősség.