Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.
Igen fájdalmas lehet, ha rálépünk fürdőzés közben.
Több százezer autót érint a visszahívás.
Számos országban emelkedett a nyugdíjkorhatár az elmúlt években, ám ebben az országban már 49 évesen nyugdíjba lehet vonulni.
Az EU egyik déli államában így emelnék meg a munkaidőt.
2011. november 3., 19:11
Október 18-án lezajlott az Izrael és a Hamasz közötti fogolycsere első része. A palesztinok szabadon bocsátották Gilád Salit öt éve túszként fogva tartott izraeli tizedest, Izrael pedig átadta a palesztin hatóságoknak a megegyezés szerint szabadlábra kerülő 1027 palesztin terrorista első csoportját, 550 férfit és 27 nőt. A mostani fogolycsere több szempontból is egyedülálló: a Hamasz most először bocsátott el élve fogságában lévő izraeli katonát, ráadásul meglepő a csere aránytalansága is.
2011. november 3., 14:15
Lengyelországban is több napos ünnep volt az idei mindenszentek napja és a halottak napja. Emiatt sokan útra keltek, hogy elhunytjaik sírját meglátogassák, s ez a lengyel utakon is hosszú sorokat eredményezett. A rendőrség készült a több napos ünnepre, s az ezzel kapcsolatos balesetek lehetőségére, ám az „eredmény” mindenkit megdöbbentett: a hosszú hét végén csaknem 600 balesetet jegyeztek, amelyek során ötvenegyen vesztették életüket.
2011. november 3., 13:37
Alig hihető, hogy a Sound of Music című film, illetve musical éppen Ausztriában volt oly sokáig ismeretlen, pedig a történet innen, pontosabban Salzburgból, a Trapp család városából indult. Amióta Salzburg felfedezte a lehetőséget, alaposan ki is használja.
2011. november 3., 08:15
A külföldön tevékenykedő nemzeti vállalatok közül az oroszországi vállalkozások a legkorruptabbak, leggyakrabban ők próbálják kenőpénzzel egyengetni a saját útjukat - mutatta ki a Transparency International idei jelentése. Hazai szakértők szerint az üzletembereket az otthoni szokások hatalma vezeti, illetve a termékek rossz minősége, a versenyképtelenség is oka a megvesztegetési próbálkozásoknak.
2011. november 2., 20:29
Egyes gazdaságkutatók a forint erős leértékelését várják a devizahitelesek megsegítésének hatására. Ennek következtében a hitelminősítő intézetek ismét leminősítenék az országot. Mások szerint új megállapodás születhet az IMF-el, ám ehhez már nincs sok idő – áll a Germany Trade and Invest német kormányhivatal legújabb jelentésében.
2011. november 2., 19:36
Lengyelországnak új nemzeti hőse van. Tadeusz Wrona kapitány, aki 20 éve a Lengyel Légitársaságnál (LOT) dolgozik, a varsói repülőtér, Okecie történelmében először kieresztett futómű nélkül, hasra szállt le Boeing 767-es gépével. 231 utas életét mentette meg. A szakértők bravúrosnak minősítik teljesítményét, legelőször az államfő gratulált neki, pedig szaporodnak . Neve magyarul varjút jelent, mára már közmondás is született a Wrona vezetéknév és a hősies cselekedet összekapcsolásából: Repülj mint a sas, landolj, mint a Varjú!
2011. november 2., 17:56
A franciák mindennapjaihoz hozzátartozik a politizálás, hétvégi családi ebédeknél, baráti összejöveteleken sokszor kerülnek terítékre aktuális közéleti témák. A jövő tavaszi elnökválasztás közeledtével mind gyakoribbak az esélylatolgató viták és eszmecserék. Az Opinionway közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése azt vizsgálta: munkahelyükön is nyilvánítanak-e véleményt a politikáról a franciák.
2011. november 2., 15:39
Növekvő nézőszám – 96700 - , a tavalyinál is jobb kihasználtság – 79,9 % - bizonyítja, hogy a Viennale sikeres rendezvény, olyan, amit érdemes évről évre megrendezni. Vagyis a közönség kíváncsiságára, a felfedezés vágyára, a mozi szeretetére lehet hagyatkozni – lényegében ezt a következtetést vonták le a bécsi Filmünnep szervezői az idei rendezvényből.
2011. november 2., 15:11
A franciák mindennapjaihoz hozzátartozik a politizálás, hétvégi családi ebédeknél, baráti összejöveteleken sokszor kerülnek terítékre aktuális közéleti témák. A jövő tavaszi elnökválasztás közeledtével mind gyakoribbak az esélylatolgató viták és eszmecserék. Az Opinionway közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése azt vizsgálta: munkahelyükön is nyilvánítanak-e véleményt a politikáról a franciák.
2011. november 2., 14:34
Lengyelországnak új nemzeti hőse van. Tadeusz Wrona kapitány, aki 20 éve a Lengyel Légitársaságnál (LOT) dolgozik, a varsói repülőtér, Okecie történelmében először kieresztett futómű nélkül, hasra szállt le Boeing 767-es gépével. 231 utas életét mentette meg. A szakértők bravúrosnak minősítik teljesítményét, legelőször az államfő gratulált neki, a Facebookon pedig rajongói oldalt nyitottak, s órák alatt több ezren csatlakoztak a közösségi oldal új csoportjához. Neve magyarul varjút jelent, mára már közmondás is született a Wrona vezetéknév és a hősies cselekedet összekapcsolásából: Repülj mint a sas, landolj, mint a Varjú!
2011. november 2., 14:31
A 168 Óra címlapján a parlament előtti József Attila-szobor és a költő egyik szomorú aktualitású verssora: „Talán eltünök hirtelen”. A Fidesz-kormány egyik határozata szerint visszaállítják a Kossuth tér ’44 előtti történelmi arculatát. Állítólag ez is hozzátartozik a szimbolikus politizáláshoz, magyarázat van rengeteg. A lényeg mégis az: ahol szobra lesz Tisza Istvánnak, ott nem lesz hely sem Károlyi Mihálynak, sem József Attilának.
2011. november 2., 13:46
Csak tüzet oltott, vagy valódi megoldást talált az Európai Unió? A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András. A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.
2011. november 2., 13:42
Az egészségügy reformja egyelőre csupán túlélési gyakorlat. A 168 Óra stúdiójában Barát József és Nagy Csaba.
2011. november 2., 13:42
Nagy-Britannia kiadja Svédországnak Julian Assange-t, a WikiLeaks alapítóját, akit szexuális visszaéléssel vádolnak a skandináv országban - döntötte el a londoni fellebbviteli bíróság szerdán.
2011. november 2., 12:46
A szerb hírügynökségek azonnal átvették és leközölték az Albert Flórián hétfői haláláról szóló budapesti hírt. Az internetes honlapok tömören méltatták a válogatott magyar labdarúgó teljesítményét, nem hagyva ki azt az információt sem, hogy 1967-ben Albert Flóriáné lett az Aranylabda.
2011. november 2., 10:50
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter családi ok miatt hétfő este lemondta nagy-britanniai és törökországi útját – jelentette be a tárca egyik tisztségviselője. Később közölték: Washingtonban elhunyt a külügyminiszter édesanyja.
2011. november 2., 06:55
Szerencsés kimenetelű kényszerleszállást hajtott végre kedden egy lengyel utasszállító repülőgép a varsói repülőtéren, sérülés nem történt.