2016. február 22., 11:32

Igen csinos, 26 éves münsteri lány nyerte el idén a Miss Germany címet. Lena Bröder különös ismertetőjele vonzó megjelenésén kívül, hogy ő az első katolikus hitoktató, aki elnyerte ezt a címet.

2016. február 22., 11:32

Továbbra is építkezünk és tovább építkezünk – így foglalta össze aközeljövő terveit és feladatait Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke a szervezet közgyűlésén. Mindenekelőtt az idei költségvetés, az Országos Önkormányzat intézményeinek otthont adó épületek felújítása és oktatási-nevelési intézmények átvétele szerepelt a napirenden.

2016. február 22., 10:43

A PFS Partners rendszeres gazdasági fórumain és az előadások után feltett kérdésekből a rendezvények fő előadója, János Zsolt MAS arra következtet, hogy határon innen és túl az egyes foglalkozási ágazatok művelőinek vannak speciális igényei és kérdései a befektetések témakörében. Elsőként orvosokkal beszélgetett. Kérdéseikből az is világossá vált, hogy sok felvetésük szélesebb réteget is érdekelhet. A beszélgetéseket, az aktuális piaci helyzetre, a részvény-kötvény-cash problémakörére vonatkozó megállapításokat a szervuszausztria.hu cikksorozatban adja közre.

2016. február 22., 06:36

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter egy vasárnapi interjúban úgy vélte, hogy a brüsszeli EU-csúcson a Nagy-Britanniával elért reformegyezség után „mindenkinek el kell fogadnia egy differenciált (azaz a többsebességes) Európát”.

2016. február 21., 18:02

Világbotrányt sikerült kavarnia Moszkva városának azzal, hogy a héten egyetlen éjszaka közel 100 üzletet, üzletközpontot, kávéházat és éttermet bontottak le, de még legalább kétszázat terveznek ledózerolni. A városvezetést nem érdekli a tulajdonosok és bérlők tiltakozása, hogy rendelkeztek a működésükhöz szükséges valamennyi engedéllyel.

2016. február 21., 16:20

Múlt hét elején tartották a visegrádi négyek (V4) rendkívüli találkozóját, amelyre a macedón és a bolgár kormányfőket is meghívták. Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország koalíciója épp 25 éve alakult, erről is megemlékeztek. A V4-ek a hétvégi EU-csúcs előtt ültek össze, hogy közös álláspontot alakítsanak ki fontos európai kérdésekben.

2016. február 20., 13:21

A L'Express nevű francia lap is felfigyelt a Klinghammer István államtitkár lekezelő szavai és egyben a közoktatási állapotok, illetve az azzal kapcsolatos kifogásokra adott kormányzati válaszlépések ellen tüntetőkre.

2016. február 19., 11:20

Napi és négy évre szóló kvóta meghatározásával igyekszik a osztrák kormány megfékezni a menekültáradatot: a téma továbbra is uralja a belpolitikát, beleértve az elnökválasztási kampányt. Párhuzamosan azonban a már az országban lévők teljesebb beilleszkedéséről sem feledkeznek meg a hatóságok. Támogató intézkedésekkel, és megszorítások kilátásba helyezésével egyaránt próbálják elérni az Ausztriában letelepedni kívánók integrálását.

2016. február 19., 06:38

Bennfentes források szerint a vártnál is nehezebben halad a Nagy-Britannia uniós reformigényeiről szóló csütörtök esti tárgyalás az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács csúcstalálkozóján.

2016. február 18., 14:43

A lengyel média kiemelt helyen foglalkozik Orbán és Putyin találkozójával, s nem feledkeztek meg arról a tényről sem, hogy napra pontosan egy évvel ezelőtt látogatott az orosz elnök Budapestre – írja a . A lapok azt is hangsúlyozták, hogy Putyin rendkívül elégedett az Orbán Magyarországával való kapcsolatokkal.

2016. február 18., 13:32

A lengyel média kiemelt helyen foglalkozik Orbán és Putyin találkozójával, s nem feledkeztek meg arról a tényről sem, hogy napra pontosan egy évvel ezelőtt látogatott az orosz elnök Budapestre. A lapok azt is hangsúlyozták, hogy Putyin rendkívül elégedett az Orbán Magyarországával való kapcsolatokkal.