Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2015. november 12., 19:25
Európában jelenleg diadalmenetben nyomulnak az illiberális pártok, a demagógokat csak a menekültpolitika módosítása állíthatja meg. Ez a véleménye Csekő Balázs politológusnak, aki szabadúszó újságíróként él Bécsben.
2015. november 12., 12:28
Kínos feltűnést keltett a Sacher kávéház disztingvált közönsége körében, amikor Habsburg Ottó Ferenc főherceg megérkezett. Derekán a kardja, nyakában az Aranygyapjas rend lánca, de amúgy semmi rajta. Híre volt már a városban, hogy ő császári fenségét szórakoztatja, ha mutogathatja magát.
2015. november 12., 10:37
A FIFA azt közölte, hogy öt jelölt száll harcba a szervezet elnöki posztjáért február 26-án. A legnagyobb meglepetés, hogy Michel Platini UEFA-elnök nincs közöttük – írja az Index.
2015. november 12., 09:50
Az egyik legjobb szerb csapat tagjaként visszatért a pályára a kosárlabdázónő, akinek az egyik lábát két évvel ezelőtt a Győr gárdájának buszbalesete miatt térd alatt amputálni kellett.
2015. november 12., 09:36
A 168 Óra címlapján a magyar származású amerikai üzletember, Soros György és egy meglepő kérdés: Soros, a közellenség? Írásunkban bő terjedelemben foglalkozunk Soros legendás alapítványával, amelynek szerepe volt a Kádár-rendszer lebontásában, olvashatnak arról, hogy Soros György igencsak eltérő szellemi irányzatokat támogatott, Csurka is kapott Soros-pénzt, Orbán Viktor is az ő pénzén volt ösztöndíjas külföldön, de vele a viszony azóta jelentősen változott, Soros György mára emblematikus célpontja lett a jobboldalnak, illetve a magyar kormánynak.
2015. november 12., 08:35
Elbocsátottak egy rendőrt Louisiana államban, miután nyilvánosságra került egy fotó, amelyen a férfi a Ku-Klux-Klan gyűlésén látható.
2015. november 12., 08:10
Egyiptom beleegyezett, hogy amerikai közlekedésbiztonsági szakemberek is bekapcsolódjanak a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgép ügyében folytatott vizsgálatba – közölte a CNN-nel Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter.
2015. november 12., 06:00
Lezuhant egy katonai repülőgép szerda délelőtt Ukrajna keleti részén, Zaporizzsja közelében, a pilóta életét vesztette – közölte az ukrán védelmi minisztérium.
2015. november 11., 17:40
David Cameron Nagy-Britannia konzervatív miniszterelnöke hozzálátott választási ígérete beváltásához. Legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak a szigetországban arról, hogy bent maradjanak-e vagy kilépjenek az Unióból. A kormányfő Chatham House-ban tartott tegnapi beszédében vázolta fel, hogyan képzeli hazája és az EU kapcsolatát a jövőben.
2015. november 11., 12:18
Október közepe óta – többnyire Szíriából és Afganisztánból érkezve – száznyolcvanezer menekülő lépett be Szlovénia területére – írta a The Guardian című brit lap. Az ország kormánya ma megkezdte a Horvátországgal határos szakaszon a drótkerítés építését.
2015. november 11., 11:34
Elérte az ötvenet az október 30-i bukaresti tűzvész halálos áldozatainak száma, miután kedd este és szerda reggel újabb két sebesült halt bele sérüléseibe. A két újabb áldozat Nagy-Britanniában vesztette életét: őket hét másik súlyos sérülttel együtt vasárnap szállították külföldi gyógykezelésre egy intenzív osztállyá alakított NATO-repülőgéppel.
2015. november 11., 10:19
Egyre nagyobb és militánsabb szerepet játszanak az autokratikus kormányok vezette országokban a titokban általuk alapított, támogatott és irányított, civilnek beállított szervezetek és médiumok – írta a The Atlantic című befolyásos amerikai magazin.
2015. november 11., 09:53
Miért vált vezető halálokká a fiatalok körében az öngyilkosság?
2015. november 11., 06:23
Éhségsztrájkba lépett kedden az észak-csehországi Drahonicében lévő menekülttábor lakóinak egy része, akik elégedetlenek a táborban uralkodó állapotokkal, és attól tartanak, hogy a cseh hatóságok visszaküldik őket származási országukba – közölte a cseh közszolgálati televízióval szerdára virradóra a menekülteket segítő Mikulás Vymetal evangélikus lelkész.
2015. november 11., 06:06
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatott két rasszista virginiai férfit, akik egy „faji háború” kiprovokálása érdekében készültek merényleteket elkövetni – közölte kedden az amerikai média bírósági iratokra hivatkozva.
2015. november 10., 19:58
Kedden, 96 éves korában elhunyt Helmut Schmidt volt német kancellár.
2015. november 10., 19:36
David Cameron Nagy-Britannia konzervatív miniszterelnöke hozzálátott választási ígérete beváltásához. Legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak a szigetországban arról, hogy bent maradjanak-e vagy kilépjenek az Unióból. A kormányfő Chatham House-ban tartott beszédében vázolta fel, hogyan képzeli hazája és az EU kapcsolatát a jövőben.