A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2016. március 10., 08:43
Csak akkor maradhat Szerbiában az a mintegy kétezer bevándorló, aki a határok lezárása és az ellenőrzések szigorítása nyomán az országban rekedt, ha menedéket kér ott, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza – közölte értesülését a Danas című szerb napilap csütörtökön.
2016. március 10., 07:16
A tévétársaság szerda esti beszámolója szerint az elektronikusan tárolt adatokat a dzsihadista terrorszervezet egy volt tagja adta át, aki korábban a mérsékeltnek tartott szíriai ellenzék harcosa volt, majd átállt az Iszlám Államhoz, de végül a terrorcsoportnak is hátat fordított.
2016. március 10., 06:29
Levélben fordult több mint ötven európai parlamenti (EP-) képviselő Federica Mogherinihez, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez szankciókat követelve többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen a Nagyija Szavcsenko ukrán pilóta elrablásában és bebörtönzésében játszott szerepe miatt.
2016. március 9., 14:09
Hatvan éve, 1956. február 25-én a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának zárt ülésén mondta el Nyikita Hruscsov a nevezetes beszámolóját a sztálini személyi kultuszról. A szovjet sajtó egyetlen szóval sem tett róla említést, a világsajtó pedig akkor még nem is tudott a beszédről, amely később – túlzás nélkül – megrengette a világot.
2016. március 9., 11:43
Mint a lengyel média hírül adta, a The Economist hetilap tekintélyes vizsgálata szerint Lengyelország 2015-ben viharos gyorsasággal nyolc helyett zuhant a „demokrácialistán”, s olyan egzotikus országok előzik meg, mint a Dél-Afrikai Köztársaság, Jamaica vagy Trinidad és Tobago.
2016. március 9., 10:46
Mint a lengyel média hírül adta, a The Economist hetilap tekintélyes vizsgálata szerint Lengyelország 2015-ben, viharos gyorsasággal 8 helyett zuhant a „demokrácia listán”, s olyan egzotikus országok előzik meg, mint a Dél-Afrikai Köztársaság, Jamaica, vagy Trinidad és Tobago.
2016. március 9., 09:53
Bevándorlóellenes megjegyzése miatt kizárják Beatrix von Storch német jobboldali képviselőt a konzervatív EP-frakcióból (ECR) – írja az Index Európai Unióval foglalkozó szakblogja, az Eurológus.
2016. március 9., 08:05
Csehország készen áll arra, hogy Törökországból szíriai menekülteket fogadjon be – közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában a brüsszeli EU–török csúcstalálkozó eredményeire utalva.
2016. március 9., 07:31
Majdnem három tonna kokaint talált Antwerpen kikötőjében egy Kolumbiából érkezett hajó banánszállítmánya közé rejtve a belga határőrség – tájékoztatott közleményében a belga pénzügyminisztérium a határőrség információira hivatkozva kedden.
2016. március 9., 06:30
Amerikai katonai és hírszerzési források szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Omár, a csecsen néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta „hadügyminisztere” valószínűleg amerikai légicsapás áldozata lett Szíriában.
2016. március 8., 16:30
Télen akár Londonban vagyunk, akár Budapesten, előkerülnek a meleg sálak, kesztyűk, pulóverek és... és... egy elől gombolós ruhadarab, a kardigán. Hitték volna, hogy ezt a kötött felső kabátkát egy didergő angol arisztokratának köszönhetjük? Bizony! Lord Cardigannak.
2016. március 8., 10:25
A Süddeutsche Zeitung óv attól, hogy máris temessék Merkelt, aki tíz éven át ugyan csak azt figyelte, mit akar a közvélemény, ezért roppant népszerűnek számított, ám most, a menekültügyben csaknem teljesen megváltozott. A lap elismerően írja, hogy a német kancellár állja a záporozó kritikát, „igazi államférfiként jár el”.
2016. március 8., 09:47
2016. március 8., 06:47
Újabb felmérés jelzi Angela Merkel támogatottságának növekedését Németországban: a kancellár munkájával elégedettek aránya a februári 32 százalékról 37 százalékra emelkedett a YouGov közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint.