XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2009. január 27., 19:50
A madagaszkári rendőrség egy nap bizonytalanság után kedden fellépett a zavargásokká fajult kormányellenes tüntetések megfékezésére a fővárosban, Antananarivóban, miközben a nemzeti párbeszédre tett felszólítás is elhangzott.
2009. január 27., 14:17
Németország örökre ébren tartja az emlékezést a nemzetiszocializmus bűncselekményeire, a náci rezsim áldozataira - ígérte meg kedden ünnepélyesen a Bundestagban Horst Köhler német államfő.
2009. január 27., 11:10
Megfenyegették Szögedi Annát, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőjét a közép-szlovákiai Tornalján. Az ismeretlen személy azt írta a képviselőnőnek, hogy meghal, ha nem távozik a városból. Szögedi rendőri védelmet kapott - írja a pozsonyi Új Szó kedden.
2009. január 27., 08:33
Robbanás a Gázai övezet határán: meghalt egy izraeli katona.
2009. január 27., 06:09
Oroszországnak és az Egyesült Államoknak közös feladata a harc a pénzügyi világválság következményei ellen, a küzdelem a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáért és a terrorizmus visszaszorításáért - hangsúlyozták a felek Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfői telefonbeszélgetésében.
2009. január 27., 05:07
Csütörtökre figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Deutsche Bahn, a német vasút dolgozóinak két szakszervezete, a Transnet és a GDBA. A sztrájk kezdetét, időtartamát és az érintett térségeket csak szerdán közlik.
2009. január 26., 21:51
A hétéves kislány megbotlott a tévéállványra, a készülék rázuhant, és agyonütötte.
2009. január 26., 18:41
Mire e sorok megjelennek, talán újra szünet lesz az európai „gázháborúban”, amelynek tehetetlen szemlélői lettünk. Holott valójában nem is a gáz az ukrán–orosz konfliktusok lényege. Hanem mi? E. FEHÉR PÁL írása.
2009. január 26., 09:08
Több tucatnyi siketnéma gyermeket és kamaszt molesztáltak és erőszakoltak meg egy veronai egyházi intézményben 1984-ig. A volt növendékek évtizedes szenvedés után összeszedték a bátorságukat, és nyilvánosságra hozták az átélt borzalmakat. Több megvádolt egyházi ember még mindig az intézményben dolgozik.
2009. január 26., 09:04
Két diáklányt lelőtt és hét hallgatót megsebesített hétfőre virradóra egy férfi egy diákklubnál az egyesült államokbeli Oregon államban.
2009. január 26., 08:58
2009. január 26., 08:56
2009. január 26., 07:07
Neveletlenből lesz a legjobb nevelő. A bűbájos Anne Hathaway-t neveletlen hercegnőként ismerte meg a világ, azóta számos nagy sikert tudhat a magáénak, idén még talán az Oscar-díjat is besöpri, miközben éppen A csajok háborúja című vígjátékkal (The Bride Wars, hazai bemutató: január 29.) hódít.
2009. január 26., 06:38
Elsüllyedt egy túlzsúfolt folyami bárka vasárnap Vietnam középső részén, legkevesebb negyven ember vízbe fulladt - közölte a rendőrség.
2009. január 26., 06:27
- Visszautasította Carla Bruni, a francia államfő hitvese azokat az olasz sajtóban megjelent vádakat, amelyek szerint közbenjárt a brazil elnöknél a dél-amerikai országba menekült valamikori olasz szélsőbaloldali aktivista, Cesare Battisti ügyében.
2009. január 26., 05:00
- Ismét felháborodást keltett egy kijelentésével vasárnap Silvio Berlusconi olasz kormányfő; azt mondta, az olasz nők olyan szépek, hogy katonai kíséretre van szükségük, nehogy megerőszakolják őket.
2009. január 25., 19:32
Hősnek kijáró fogadtatásban részesült annak az utasszállító repülőgépnek a kapitánya, amelyik a múlt héten a Hudson folyóban kötött ki, mert röviddel a felszállás után madárrajjal ütközött, és leállt két hajtóműve.