Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2014. június 2., 11:15
Lemondott a spanyol király hétfőn. I. János Károly fiának, Fülöp hercegnek adja át a trónt – jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
2014. június 2., 10:24
Egy héttel meghosszabbította a Gazprom azt a fizetési határidőt, ameddig Ukrajnának előre át kell utalnia a júniusra szállítandó földgáz árát – jelentette be Alekszej Miller, az orosz állami energetikai cég vezérigazgatója hétfőn.
2014. június 2., 05:42
Az ukrajnai válság és az uniós piaci előírások orosz elutasítása miatt megakadtak az Európai Bizottság és Oroszország közötti tárgyalások a Déli Áramlat földgázvezetékről – mondta egy vasárnapi német lapinterjúban a bizottság energiaügyekért felelős tagja.
2014. június 1., 20:10
A hétvégi Bilderberg-találkozó hivatalosan megjelent napirendi pontjai nem azonosak azzal, amiről valójában szó esik a megbeszéléseken – állítja Daniel Estulin, a Russia Today műsorvezetője, aki régóta figyelemmel kíséri „titkos nemzetközi csoport” tevékenységét. Mint mondja, hozzájutott az idei évi koppenhágai találkozó valódi napirendjéhez. Idén Bajnai Gordon is elment a találkozóra.
2014. június 1., 17:11
Eddig már 122-en haltak meg és mintegy 200-an szenvedtek sérüléseket Kelet-Ukrajnában orosz állampolgárok által elkövetett, bűncselekménynek minősülő esetekben – közölte vasárnap az ukrán főügyészség.
2014. június 1., 14:05
Az egyiptomi határőrség egy tisztjével és öt katonájával végzett „csempészek és törvényen kívüliek” egy csoportja – jelentette a hadsereg szóvivője vasárnapra virradó éjjel.
2014. június 1., 11:18
Bár több európai kormányfő is jelezte, hogy nem támogatja Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság vezetőjeként, ő mégis úgy látja, hogy széles többség áll mögötte a jelölésre jogosult Európai Tanácsban.
2014. június 1., 10:34
Mintegy 120 embert vettek őrizetbe Isztambulban a Gezi park átépítése elleni tavalyi tüntetések évfordulója alkalmából rendezett megmozdulásokon – közölte szombat éjjel a rendőrség.
2014. június 1., 06:12
Öt év után szabadon engedték Bowe Bergdahl amerikai őrmestert, akit az afgán háborúban ejtettek foglyul – közölte a Fehár Ház.
2014. május 31., 15:34
Mintegy nyolcvan, állig felfegyverzett Moszkva-barát szakadár rohant le egy határőregységet az Oroszországgal határos kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, de a határőrök a légierő támogatásával visszaverték a támadást, és veszteségeket sem szenvedtek – jelentette szombat reggel a kijevi média a határőrzászlóalj parancsnokára, Jaroszlav Honcsarra hivatkozva.
2014. május 31., 14:31
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar kormány és Oroszország viszonyáról közölt elemzést a szombati számában.
2014. május 31., 12:16
Pénteken délután Varsóban, a katonai temetőben helyezték örök nyugalomra a május 25-én elhunyt Wojciech Jaruzelskit. A temetés – csakúgy, mint a tábornok személye – hatalmas vitát váltott ki a lengyel társadalomban.
2014. május 30., 16:46
A május 15-ét követő napokban a hatalmas esőzések miatt kiléptek medrükből a folyók Szerbia, Bosznia-Hercegovina, majd Horvátország területén is. Több tucat ember veszítette életét a katasztrófában, városokat, falvakat árasztott el a víz. Vajdaság ezúttal megúszta az árvizet, habár vészhelyzet volt ott is néhány helyen, főleg a Duna mentén. BÓDIS GÁBOR helyzetjelentése.
2014. május 30., 15:37
Angela Merkel német kancellár pénteken nyilvánosan kiállt amellett, hogy az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke.
2014. május 30., 11:31
A kismartoni Esterházy kastély ünnepi zászlódísze egy évfordulóra emlékeztet: május 25-én volt negyedszázada, hogy elhunyt dr. Esterházy Pál herceg, a dinasztia 12. és egyben utolsó hitbizományosa.
2014. május 30., 11:00
A külföldi német kultúrpolitika egyik remek ötlete: vitázzanak közép-kelet-európai fiatalok közérdekű kérdésekről – németül.... A napokban a magyar döntőben igencsak időszerű kérdést tűztek napirendre a német szervezők: „Visszavonják-e a közterületen való életvitelszerű tartózkodásról szóló szabályozást Magyarországon?“
2014. május 30., 10:36
Miközben az európai választások után a vezető posztokról vitatkoznak, a németek elképedve figyelik, milyen sajátos alakulatok is kerültek országukból a brüsszeli parlamentbe. Például az a párt, amelyet A pártnak hívnak s amelynek egyetlen célja, hogy tréfát űzzön a politikából.